Elindult az új automaták telepítése: már 50 új berendezés áll az utasok rendelkezésére

forrás: Prím Online, 2021. december 9. 18:00

2021 novemberében megkezdődött az új jegykiadó automaták tömeges telepítése. A projekt várhatóan 2022 júliusáig fejeződik be, és a budapesti főpályaudvarokon, az elővárosi állomásokon, valamint megállóhelyeken 375 új berendezést fog biztosítani. Az 50 új készülékből 24 a Budapest-Székesfehérvár vonalra került, csaknem ugyanennyit - 22 darabot - pedig a Nyugati pályaudvar utasai vehetnek igénybe. A telepítés következő szakasza a tervek szerint januártól a Budapest-Esztergom vonalon folytatódik.

A 375 új jegykiadó automatából 275 kártyás és készpénzes, míg 100 kizárólag bankkártyás fizetésre alkalmas. A fejlesztésnek köszönhetően a készülékek száma több mint háromszorosára emelkedik. Lényegesen nőni fog az automatával ellátott állomások száma. Ennek eredményeképpen mind Budapesten, mind az agglomerációban egységes, modern flotta áll majd az utasok rendelkezésére.

 

Az új berendezések üzembeállítását megelőzően a meglévő 178 automata is megújult. Június 30-áig karbantartást követően mindegyik frissült a MÁV Szolgáltató Központ által fejlesztett jegyértékesítő (JÉ) szoftverrel. Az elővárosból leszerelt eszközök új helyszínekre, jellemzően a nagy utasforgalmú vidéki állomásokra és megyeszékhelyekre, valamint a balatoni vonalakra és a frissen indult Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train vonalára kerülnek.

 

A korszerűsítés mellett a forgalmas állomásokon a sorban állások kiváltása a cél, de a vasúti szolgáltatás hatékonyságát is kedvezően befolyásolja, ha minden utas már megváltott jeggyel száll vonatra. A korábbiaknál strapabíróbb, korszerűbb berendezések rongálásbiztosak, antigraffiti-bevonattal rendelkeznek és időjárásállóak is.

 

 

Az automatákból értékesített jegyek száma folyamatos növekedési tendenciát mutat, ami az újonnan üzembe helyezett berendezések számának növekedésével várhatóan felgyorsul. 2021-ben már a jegyek 12,5 százalékát jegykiadó automatákból, 47,9 százalékát jegypénztárban, 29,3 százalékát pedig online (webes felületen vagy a MÁV applikáción keresztül) veszik az utasok.

 

Az új automaták próbaüzeme 2021. április végén kezdődött meg a Keleti és a Nyugati pályaudvaron. Összesen 13 készülék utasforgalmi tesztelése zajlott. Az utasok visszajelzéseit a jegyértékesítési folyamat végén felugró QR-kóddal elérhető online felhasználói elégedettségi kérdőívben lehetett rögzíteni. Májusban átfogó kutatás is készült a jegyautomatákat használók tapasztalatairól, nehézségeiről, javaslatairól. Mindezek figyelembevételével zajlanak az alkalmazás további  fejlesztései.

 

A korszerűbb automatapark növeli a szolgáltatási színvonalat és kedvezőbb feltételek mellett üzemeltethető. Mindemellett számos más újítás is szerepel a MÁV-START jegyértékesítési fejlesztései között. Hamarosan megtörténik az e-nyugta bevezetése, amely lehetővé teszi, hogy a papírfelhasználás csökkentése érdekében az utasok a jegyek mellé kötelezően kiadott nyugtát elektronikus úton érjék el. A felhasználói igényeknek megfelelően még az idén megvalósul az a fejlesztés, ami lehetővé teszi a kedvezmények százalék alapján történő előválasztását, segítve ezzel a kedvezményrendszert nem ismerő utasok vásárlásait. A jövő év eleji tram-train zónás termékek bevezetése eredményeként pedig elérhetővé válnak a helyi közlekedési bérlettermékek a jegykiadó automatákon.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36