Több mint fél milliárd forint összegű támogatást nyert el a Delta Systems Kft.

forrás: Prím Online, 2021. december 18. 16:15

A Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. 511 millió forintot meghaladó, 100% intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesül az IFKA - Korszerű vállalati technológiai mintaprogram révén. A hazai – elsősorban gyártó és logisztikai – vállalkozások célzott fejlesztését, digitális felkészültségének javítását célként kitűző program keretein belül a Delta Systems számos, Ipar 4.0 technológiát alkalmazó mintaprojektet valósíthat meg. 

A program során a Delta Systems Kft. integrátorként felel a projektek teljes körű megvalósításáért, az üzleti igény felmérésétől a műszaki kivitelezésig. A társaság Ipar 4.0 technológiái közül támogatást kapott többek között robotcella, önjáró logisztikai robot, valamint egy mesterséges intelligenciával dolgozó képfeldolgozó fejlesztés is.

 

A mintaprogram kiemelt előnye, hogy a fejlesztések eredménytermékei működésük közben megtekinthetőek lesznek azon cégek számára, akik hasonló beruházásokban gondolkodnak, ezzel elősegítve a laikusok számára gyakran nehezen elképzelhető technológiai megoldások megismertetését.

 

"A Delta Systems Kft. elkötelezett az Ipar 4.0 megoldások széles körű terjesztése mellett, ezen törekvés pedig egyezik az IFKA mintaértékű programjának célkitűzéseivel. Meggyőződésem, hogy társaságunk a program keretein belül sikeresen megvalósított projektjeivel, illetve a megszerzett tapasztalatok megosztásával nagymértékben hozzájárulhat a hazai kis- és középvállalati szektor digitális felkészültségének növeléséhez.” – nyilatkozta a támogatás elnyerése kapcsán Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Kötelezettségvállalás a Támogatói okirat elkészültével egyidejűleg történik, melyre legkésőbb 2021.12.31. napjáig van lehetőség.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14