Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

forrás: Prím Online, 2022. március 8. 13:59

Március 3-án, a budapesti EXTRA-ban adták át a Marketing Diamond Awards elismeréseit.  A Billingo Technologies Zrt. lett az Év Marketingaktív Vállalkozása 2021-ben, míg az Év Ügynöksége elismerést a Kreatív Vonalak Kft., az Év Marketingnagykövete címet pedig a Yellow Bird Kft. érdemelte ki.

Különdíjazásban részesült a Pentacom, a Lounge Group jóvoltából, aki szintén fontosnak tartja, hogy támogassa a kiváló szakmai projekteket, cégeket és kezdeményezéseket.

 

Az immár hetedik éve megrendezésre kerülő díjat a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) szervezi, azzal a céllal, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára is. A marketing gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan, amely a vállalkozások elemi szintjén is az üzleti növekedést szolgálja, valamint értékteremtő módon járul hozzá a szervezetek és az egész nemzetgazdaság teljesítményéhez is – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ és egyben a díj zsűrijének elnöke. Azt szeretnénk, hogy hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljunk az igényes, szakmailag helyes gyakorlatok elterjedéséhez, valamint segítsük a marketingszakma kisebb szereplőit is a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében – teszi hozzá a szervezet első számú vezetője.

 

 

Rekord számú jelentkező pályázott a Marketing Diamond Awards 2021-es kiírására: 48 cég összesen 137 nevezése érkezett 12 kategóriába. A pályázók kétharmada az ügynökségi oldalt képviselte, míg harmaduk a megbízói oldalt reprezentálta. A legtöbb pályázat a márkaépítés, a tartalommarketing megoldások, valamint a kis költségvetésű kampányok kategóriájába érkezett.   

 

A Marketing Diamond Awards nem csak abban különbözik a többi szakmai díjtól, hogy a kisebb forrásból kivitelezett megoldásokat, kampányokat, illetve programokat díjazza, hanem a zsűrizési módszer tekintetében is. A pályázat zsűrije idén is két részből állt: az ügynökségi oldalt 9, míg a hirdetőket összesen 15 szakember képviselte a grémiumban. Az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok értékelték. 

 

A zsűri döntése értelmében a Billingo Technologies Zrt. lett az Év Marketingaktív Vállalkozása 2021-ben, míg az Év Ügynöksége elismerést a Kreatív Vonalak Kft., az Év Marketingnagykövete címet pedig a Yellow Bird Kft. érdemelte ki. A benyújtott pályázatok nem egymással versenyeztek, hanem a zsűri által előzetesen meghirdetett szempontrendszer alapján kerültek értékelésre. A kritériumrendszernek megfelelő pályázatok gyémántdíjazásban részesültek és végül a legtöbb gyémántot szerzett pályázatok száma alapján kerül odaítélésre az Év Marketingaktív Vállalkozása, illetve az Év Ügynöksége cím. Az Év Marketingnagykövete elismerés pedig azt a pályázót illeti, aki a legtöbb pályázatot nyújtotta be. A soha nem látott mennyiségű pályázatból a zsűri döntése alapján idén összesen 104 gyémánt kerül kiosztásra, mindez pedig általában is igazolja azt, hogy kisebb költségvetésből is lehet eredményes, elismerést arató aktivitását tervezni. 

 

 

A Marketing Diamond Awards 2021-es díjazottai ezen a weboldalon tekinthetőek meg.

 

A Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards pályázat részeként folyamatosan gondozza az erre a díjra épülő Diamond List-et is. A lista azokat az ügynökségeket, marketingaktív vállalkozásokat mutatja be, akik az elmúlt évek alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek.

Az idei gyémántokkal bővített lista innen tölthető le:

Megbízó oldali rangsor

Ügynökség oldali rangsor

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14