Az első e-Government konferencia

Elektronizálódó kormányzat

Kerekes Pál, 2001. március 11. 09:50
Esther Dyson - akit sokan egyszerűen csak az internet "first ladyjének" becéznek - keresett kolumnistaként ír publicisztikát a DM című tekintélyes német nyelvű gazdasági havilapnak, amelynek januári számában a dot-com cégek tőzsdei mélyrepülését elemzi. Véleménye szerint az árzuhanás jót tesz befektetőknek és az egész informatikai szakmának, a reális árak kialakulása ismét előtérbe helyezi az olyan konzervatív értékeket, mint például egy cég valódi tevékenysége, tényleges hatékonysága, hosszú távú jövedelmezősége. Némi befektetői újraértékelés - jegyzi meg - már nagyon hiányzott az IT-szakmának. Szerencsére az Esther Dyson által igényelt józanság a hazai internetes körökben már közvetlenül is érzékelhetővé vált.
A Montana Rt. közreműködésével február 1-jén megrendezett e-Government konzultációt éppen ez az üzleti higgadtság jellemezte, a sokak által ismert igazodási pontot Stumpf István kancelláriaminiszter határozta meg, amikor kijelentette: az informatikai ágazatban az állam a legnagyobb megrendelő.

Stumpf a következőkben hangsúlyozta, hogy a kormányzat nem hagyhatja figyelmen kívül az internetezők növekvő táborát a közigazgatási rendszerek fejlesztése során. Részletesen bemutatta a Széchenyi-terv e területtel foglalkozó elemeit, illetve a program megvalósítása után várható eredményeket.

A miniszter ígéretet tett arra, hogy a digitális aláírásról szóló törvénytervezet még a tavaszi ülésszakban a parlament elé kerül, és kilátásba helyezte, hogy az elektronikus közbeszerzés jövő év januárjától elérhetővé válik. Stumpf úgy ítélte meg, hogy kemény ártárgyalásokat folytattak a távközlési szolgáltatókkal, ezért is sikerült ígéretet kapni tőlük, hogy idén 15-20 százalékkal csökkentik az internetezés költségeit. Természetesen további radikális ármérséklésre van szükség, ezért a kormány a jövőben is minden eszközt latba fog vetni a cél elérése érdekében.

Kállay Kristóf, a Sun Microsystems Magyarország államigazgatási üzletágának igazgatója prezentációjában az IT-szektor hazai helyzetére alapozva határozta meg az e-government kialakításának gyakorlati feladatait, hangsúlyt helyezve az állampolgárok bevonásának szükségességére. Felvázolta a szolgáltató állam modelljét, amelyben fontos szerep hárulhatna a polgárokra a tartalom és a kommunikációs technikák fejlesztésében egyaránt.

A szolgáltató állam e-megoldásaival foglalkozott Bundschuh Gábor a CRM-megoldásokat bemutató előadásában. A Montana Rt. vezérigazgató helyettese a Kopernikusz felfedezésének hatására bekövetkezett gondolkodásbeli változásokhoz hasonlította az állam szerepének módosulását. Az eddigi felfogás szerint ugyanis a hivatal - mint a Föld jelképe - körül "keringett" az állampolgár, vagyis a Nap - a jövőben azonban ez megfordul. Az új államigazgatási galaktikát komplex infrastruktúra kialakításával képzeli el. Kiindulópontnak az ügyfélszokások, vagyis a netpolgárok igényeinek megismerését tekinti.

A konferencia plenáris ülésén a résztvevők - szinte kivétel nélkül - nem mint informatikusok, hanem mint érdeklődők szólaltak föl. Számon kérték az előadóktól a netpolgárrá válás korlátozott lehetőségeit. Az energikus és érzelemgazdag megnyilvánulások a konkrétumokat hiányolták, számos példát hozva fel a hivatalok elzárkózására az internetes ügyintézést illetően.

Úgy tűnt, hogy nem a .gov és a .com szempontjai érdekelték a tanácskozás résztvevőit - a témát inkább a .org felől szerették volna körüljárni. Még olyan vélemény is elhangzott, hogy a CRM helyett egyszerűen online ügyintézéssel érdemes foglalkozni, ezzel is jól elkülönítve az üzleti és a kormányzati célcsoportokat.

Az üzleti, a kormányzati, illetve a fogyasztói-állampolgári nézőpontokat képviselők bár találkoztak a szimpóziumon, sokan mégis keserű hiányérzettel távoztak. A szünetben az egyik résztvevő úgy fogalmazott: az előadók érzéseket, üzleti vágyakat fogalmaztak meg, és nem találták meg azokat a közös pontokat, amelyek kölcsönös érdeklődésre tarthatnak számot. Mindezek ellenére, sőt éppen ezért, egyre érdekesebbek az e-government, az elektronikus kormányzás kialakításának következő lépcsőfokai.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32