Az LG vezérigazgatója szerint így teheti jobbá az emberek életét az innováció
Az LG Electronics (LG) Las Vegasban, a CES fogyasztói elektronikai szakkiállításon, a Mandalay Bay Convention Centerben tartotta meg 2023-as termékeinek világpremierjét. William Cho vezérigazgató Az élet szép című előadásában arról mesélt, az LG hogyan tesz azért, hogy olyan innovatív megoldásokat alkosson, amelyek jobbá tehetik a vásárlók életét és fenntartható jövőt biztosíthatnak mindenki számára.
Cho azzal nyitotta meg beszédét, hogy hangsúlyozta: az LG hisz abban, hogy a válasz mindig a vásárlóknál keresendő, és e szemlélet mentén vállal az LG a piaci bizonytalanságok ellenére is mindig új kihívásokat. "Minden innováció kezdete és vége a vásárló, innovációinkkal pedig az a célunk, hogy mosolyt csaljunk az arcukra" – mondta a vezérigazgató.
Felhasználóközpontú innovációk egy jobb életért
Cho vezérigazgató kiemelte, hogy az LG elkötelezett amellett, hogy újfajta vásárlói értéket teremtsen olyan úttörő innovációk bevezetésével, mint például az LG OLED, amely teljesen megváltoztatta a televíziózás élményét. Az LG OLED, amely 10. évfordulóját ünnepli, továbbra is iparági mércét állít fel a képminőség és a példátlan fogyasztói élmény terén. Azért, hogy ez az élmény még jobb legyen, a vállalat aktívan együttműködik partnereivel, hogy az LG tévékészülékein keresztül különböző új interaktív szolgáltatásokat vezessen be, köztük a MasterClass online oktatási platformot, a MaxPro edzésalkalmazást és a Sansar metaverzum-szolgáltatást.
A vezető ez után kitért a mobilitási szektorra is: a vállalat kitartó munkájának köszönhetően járműalkatrész-megoldásokkal foglalkozó üzletágával az autóipar egyik preferált innovációs partnerévé vált. Az LG a világ néhány legismertebb autómárkájával fogott össze, és a fogyasztói elektronikából származó ügyfélismeretére, már eleve fejlett technológiáira és számos szakretületen szerzett tapasztalataira építve azon dolgozott, hogy a járműhasználati élményt még jobbá tegye.
Cho ezeken kívül az LG ThinQ UP-ról, a "fejlődő" háztartási készülékek új kategóriájáról is beszélt, amely megoldások egyedülálló frissíthetőséget és személyre szabási lehetőségeket kínálnak. A prémium termékcsalád olyan forradalmi eszközöket tartalmaz, mint például az LG MoodUP hűtőszekrénye, amely a felhasználó ízlésének, hangulatának vagy a konyha dizájnjának megfelelően képes változtatni a színét.
Jövőbeli vállalkozások az ügyfélélmény bővítéséért
Cho vezérigazgató ezután kiemelte a vállalat azon célját, hogy minden termékével és megoldásával "első", "egyedülálló" és "új" élményt nyújtson, ezzel mindenki számára egy jobb életet biztosítva. A vállalat azért, hogy az ügyfélélményt még több területen bővítse, számos belső programot is működtet az innovációs folyamatok támogatására, arra ösztönözve az LG alkalmazottait, hogy bátran alkalmazkodjanak az új kihívásokhoz.
A CES kiállításon az LG néhány olyan terméket is bemutatott, amelyeket az LG Labs, a vállalat új projektje keretében hoztak létre. A projektnév a vállalaton belüli és kívüli kísérleti ötleteken és kreatív koncepciókon alapuló termékeket, szolgáltatásokat és marketingtevékenységeket foglalja magában. Így jött létre például a "Hover Gym", egy motorvezérlési technológiát alkalmazó fitneszmegoldás, amellyel a felhasználók különálló súlyzók nélkül edzhetnek; az "excicle", egy otthoni edzésmegoldás, amely kivételes beltéri kerékpározási élményt nyújt; a "brid. zzz" alvásmenedzsment-megoldás, amely az agyhullámokat érzékelve olyan ütemeket hoz létre, amelyek segítenek a felhasználóknak ellazulni; valamint a "pluspot", egy olyan szolgáltatási platform, amely jutalmat ad, ha a vezeték nélküli töltőállomásokra olyan közlekedési eszközöket csatlakoztatnak, mint az elektromos kerékpárok vagy rollerek.
Az előadáson elhangzott az is, hogy az LG új területekkel bővíti üzleti portfólióját: ilyen például az elektromos járművek (EV) töltése, a digitális egészségügy és a webOS okostévé-platformhoz kapcsolódó tartalomszolgáltatások. Ezzel egyidejűleg a vállalat növeli a befektetéseit az olyan alapvető jövőbeli technológiák területén, mint a mesterséges intelligencia vagy a 6G, és az LG NOVA (LG Észak-Amerikai Innovációs Központ) révén startupokkal is együtt dolgozik.
A vezérigazgató kiemelte továbbá a vállalat folyamatos erőfeszítéseit a stratégiai partnerségek kialakítására a legkülönbözőbb iparágak globális vezetőivel. Különösen a tartalomszolgáltatás terén a vállalat számos elismert partnerrel van szoros együttműködésben, hogy a felhasználók még több minőségi tartalmat érhessenek el.
A konferencián Cho az LG egyik legfontosabb tartalomszolgáltatási partnerét, Tom Ryant, a Paramount Streaming elnök-vezérigazgatóját is a színpadra hívta. Ryan a két vállalat közös erőfeszítéseiről beszélt, amelynek köszönhetően világszerte több tízmillió ügyfélnek kínálnak kiemelkedő szórakozási élményt. "A Pluto TV vezető ingyenes streaming televíziós szolgáltatásként nagyban hozzátesz az LG Channels által integrált csatornák mennyiségéhez: az LG tévéken elérhető kínálat ebben a negyedévben több mint 100 csatornával bővül világszerte" – mondta Tom Ryan vezérigazgató, aki a beszéd végén elárulta, a két vállalat 2023-ban tovább bővíti majd közös tevékenységét.
Ígéret egy jobb jövő megteremtésére
Előadása végén Cho megismételte, hogy az LG felelős vállalati szereplőként szilárdan elkötelezett a fenntartható jövő mellett, és hangsúlyozta, hogy a vállalat célja, hogy mindenki számára egy szebb jövőt teremtsen. Az erőfeszítések közé tartozik a Global IT Challenge for Youth with Disabilities (GITC) nevű verseny, amely 2011 óta több mint 4000 fiatalnak adott lehetőséget technológiai készségeik fejlesztésére, azzal a céllal, hogy megszüntesse a fogyatékkal élők digitális lemaradását.
A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az LG bővíteni fogja termékeinek és szolgáltatásainak hozzáférhetőségét, hogy a fogyatékkal élők és az idősek számára is könnyebbé tegye azok használatát. Az LG 2021 óta működő, különféle fogyatékkal élő tagokból és akadálymentesítési szakértőkből álló tanácsadó csoportjának visszajelzései alapján a vállalat folyamatosan olyan akadálymentes termékeket vezet be, amelyek mindenki számára kényelmesen használhatók. Dél-Koreában a vállalat különféle intézkedésekkel tesz az akadálymentességért, például hang- és jelnyelvi útmutatókat tartalmazó termékkézikönyvek létrehozásával, braille-írásos készülékmatricák terjesztésével és jelnyelvi tanácsadó központok működtetésével.
Ehhez kapcsolódva a vezérigazgató bejelentette az első LIFE'S GOOD AWARD négy döntősét is. A verseny egy olyan innovációs kihívás, amelyet a vállalat Az élet szép vízió népszerűsítésére hozott létre, és amelynek célja, hogy ösztönözze azokat az innovátorokat, akik pozitív hatást szeretnének gyakorolni az emberek életére és a bolygóra. A döntősök – Day1Lab, Dot Inc., NONA Desalination és SOLUTUM – támogatást kapnak az LG-től, hogy lehetőségük legyen finomhangolni és megvalósítani ötletes megoldásaikat. Miután a négy csapat január 16-án a koreai Szöulban, az LG Scienceparkban egy utolsó alkalommal bemutatja ötleteit, az LG összesen 1,05 millió dollárnyi pénzdíjat oszt szét a négy győztes között, a díjazottak rangsorának megfelelően.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG új OLED televíziója a Zero Connect technológiával új lehetőségeket nyit a térelrendezésben
- Az LG 2023-as OLED tévéi a felhasználói élményt és az otthoni szórakozást is új szintre emelik
- Még stílusosabb és erősebb lett az LG gram termékcsalád
- Az LG világszerte bevezeti a frissíthető ThinQ UP háztartási gépeket
- Az LG a CES-en mutatja be luxuskategóriás termékcsaládjának második generációját
- Magával ragadó hangzással és sokoldalú funkciókkal érkeznek az LG új hangprojektorai
- Az LG a 2023-as CES-en mutatja be új, minimalista formatervezésű háztartási készülékeit
- Az LG MoodUP hűtőszekrénye színesebb életstílust hoz a konyhába
- Továbbfejlesztett ételkészítési és mosogatási technológiák
- Az LG a 2023-as CES-en fenntarthatósági és társadalmi vízióját is bemutatja
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.