Jelentősen megváltozott, mit dob ki a Google egy keresésre

forrás: Prím Online, 2023. február 6. 10:04

Minden nyelven, így magyarul is elindította a Google az új algoritmus frissítését, amelynek lényege, hogy előnyhöz juttassa a hiteles tartalmakat, az elsődlegesen marketingcélból írt szövegeket pedig hátrébb sorolja. Balog Botond, a seoklikk.hu szakértője arról beszélt, a frissítés miatt senki ne lepődjön meg, ha egy adott kifejezésre más találatokat ad ki a kereső, mint mondjuk egy hónapja, mert a fejlesztés által teljesen átrendeződhetett a korábbi rangsor. Közölte, a cégeknek emiatt alaposan át kell nézniük, hogy tartalmaik megfelelnek-e a Google új elveinek.

Meglehetősen ritka, hogy a Google minden nyelvre kiterjedő frissítést ad ki, de ez történt a közelmúltban, amikor a techóriás globális változtatásokat hajtott végre a Helpful Content Update névre hallgató algoritmus frissítésével. Ez új rangsorolási szignálként működik majd, azaz a Google az eddigieknél is erősebben előnyben részesíti azokat a tartalmakat, melyeknek hozzáadott értéke van az adott témához.

 

Balog Botond, a SEOKLIKK szakértője elmondta, a cég közleménye szerint azokat a találatokat sorolják majd hátrébb a keresőben, melyek a gyakorlatban nem segítik a felhasználókat. Ilyenek lehetnek a dezinformációk, az adathalász kísérletek és a marketingfogások egyaránt.

 

Balog Botond

„A Google egyre komolyabban veszi, hogy milyen tartalommal szolgálja ki a felhasználóit, ennek élő példája a nemrég élesített Helpful Content Update. A cég megérezte a konkurensek erősödését és mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan találatokat tárjon a userek elé, ami abszolút egyezik a keresési szándékkal” – mutatott rá.

 

Vége az olcsó marketingszövegek korának

 

Balog Botond felhívta rá a figyelmet, a frissítés nemcsak a tartalomgyártóknak, hanem a fogyasztóknak is komoly változást jelent. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egy adott kifejezésre teljesen más találati listát kapunk, mint például novemberben.

 

„Mivel a Google azt szeretné elérni, hogy ne lehessen megvezetni a felhasználókat, vége lett az olcsó marketingszövegek korszakának. Csak olyan cikk kerülhet az élbolyba, ami szakértelmet tükröz. Konkrét példa erre az egészségügy. Ha valaki gyógymódot kínál, de a felmerülő kérdésekre nem ad választ, valószínűleg a sokadik lapra fogják sorolni az erről szóló tartalmat” – magyarázta.

 

A SEO szakértő úgy folytatta, a Helpful Content Update gépi tanulási modellen edződött, és le tudja követni azt, hogy a felhasználóknak mi a hasznos, illetve a beérkező adatok alapján képes finomítani is a rangsoroláson. Így arra sincs garancia, hogy amit ma első helyen találunk meg egy adott szóra a keresőben, az még holnap is abban az előkelő pozícióban lesz.

 

Mint mondta, ez rendkívül pozitív változásnak tekinthető felhasználói oldalról, mert a Google megpecsételi a sorsát minden olyan oldalnak, ami reklámot szeretne letolni a torkunkon. A cég közleményét idézve hozzátette, ha egy weboldalra negatívan hat ki a Helpful Content Update, akkor az akár hetekig vagy hónapokig is eltarthat miután eltávolították vagy kijavították a gyenge minőségű tartalmat, tehát aki hibázik, az hosszasan fog azért bűnhődni.

 

 

Erre kell ügyelniük a cégeknek

 

Balog Botond kérdésre válaszolva arról is beszélt, természetesen a cégeknek is reagálniuk kell a Google lépésére, hiszen könnyen elveszíthetik jó pozíciójukat a keresőben.

 

„Most kell nagyon megmutatni, hogy egy adott területnek valaki a szakértője. Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Figyelni kell arra, hogy olyan tartalmat kínáljunk a felhasználóknak, amik ki is elégítik az igényeiket. Sokan talán legyintenek, hogy ebből nem lehet baj, de a frissítés kapcsán tényleg óriásit lehet zuhanni akár egyik napról a másikra is a Google-ben” – tette hozzá.

 

A SEOKLIKK szakértője figyelmeztetett, mivel az algoritmus frissítés súlyozásos alapon működik, vagyis bizonyos weboldalakat más erősséggel mér, így a nem hasznos és félrevezető tartalmak mennyisége is befolyásolhatja az eredményt. Megemlítette, egy linkfrissítés is lefutott, aminek az a célja, hogy kiszűrje a Google azokat az oldalra mutató linkeket, amik a kereső manipulálása miatt jöttek létre, tehát ezt a kiskaput is bezárták.

 

A cégeknek azt javasolja, nézzék át a weboldalukat, hogy a már elkészült tartalmaik mennyire felelnek meg a keresési szándéknak, a kulcsszó mennyire optimalizált és melyek azok a kontentek, amikkel ők sem szívesen találkoznának. Ez nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre hangzik, de szakértői segítséggel elérhető, hogy a keresőben ne csak megtartsák, hanem meg is erősítsék a helyeiket, zárta a gondolatait Balog Botond.

Kulcsszavak: SEOKLIKK Google

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36