Az NMHH-kutatásából kiderült, hogy hol és hogyan hallgatunk rádiót
A hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb; az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 40 százalék körül mozog; a világjárvány időszaka pedig markáns nyomot hagyott a médiafogyasztási, ezen belül a rádióhallgatási szokásokon – többek között ezekre derült fény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, ami 2019 I. és 2022 IV. negyedéve között azt vizsgálta, hogy a magyarok hol és hogyan hallgatnak rádiókat.
Az NMHH kutatása – melyet megbízás alapján az M-Meter Kft. (Scores Group)/Kantar Hoffmann Kft. készített – a Magyarországon élő, 15 év feletti lakosságot vette górcső alá. Kiderült, hogy az emberek az otthonukban rádióznak a legtöbbet, több mint háromnegyedük tesz így. Az autó a második tipikus helyszíne a rádióhallgatásnak – a megkérdezettek 50-60 százalékára jellemző ez a befogadási mód. A két nem összehasonlításában a nők leginkább otthon, míg a férfiak elsősorban autóban fogyasztják kedvenc rádióműsoraikat.
Munkahelyekre kevésbé jellemző a rádiózás, igaz, majdnem minden harmadik megkérdezett elválaszthatatlan a kedvenc csatornájától munkaidőben is. A kutatásból szintén kiderült, hogy minél idősebb valaki, annál többet rádiózik az otthonában. Ennek elsősorban szociológiai okai vannak, az idősebb (nyugdíjas) korosztály már nem jár napi szinten dolgozni, nem utazik annyit, több időt tölt otthonában. A 60 év felettiek mellett a 19 évnél fiatalabbak is nagy arányban fogyasztják a rádióműsorokat otthonaikban – ez bizonyára szüleik szokásaival lehet összefüggésben.
Az autóban történő rádióhallgatás a középkorúak között (30–59 éves) a legjellemzőbb, elsősorban a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők sajátja. A munkahelyen főként a középiskolai és szakmunkás végzettséggel bírók hangolnak kedvenc csatornájukra.
Az adatok arról is árulkodnak, hogy a hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb, míg az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 20–40 százalék körül mozog. Az alternatív rádióhallgatási módok gyakorisága jobbára stagnál vagy inkább csökken. Az interneten a többieknél kicsit nagyobb arányban hallgatnak rádiót a 30–59 évesek és a nem Budapesten élők.
A rádióhallgatás helyszínei (2019. I. – 2022. IV.)
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: számos filmet helytelen korhatár kategóriába sorolt a Disney+
- Jelentős változások történtek a mobilszolgáltatók díjcsomagkínálatában
- Kérem, ne zavarjanak! – saját eszközeink is lehetnek rádiófrekvenciás zavarforrások
- Sikeres volt az NMHH készülékcsere-programja
- Az NMHH kiemelten támogatja a hazai űripart
- Médiatanács: több film is helytelen korhatár-besorolással szerepel az HBO Maxon
- Az NMHH új együttműködéssel támogatja a médiatudatos diákok közösségeit
- Az NMHH adatai szerint így alakultak a háztartások távközlési kiadásai
- Sok gyerek ül még késő este a tévé előtt
- Médiatanács: továbblépések helyi és körzeti rádiós pályázatokban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.