Szerbia után Szlovéniában is erősít a piacvezető magyar HR-szolgáltató

forrás: Prím Online, 2023. május 22. 12:41

A magyar HR piac után régiós vezetővé válna 2024-re a Prohuman – a cég szerint a magyar jogszabályi háttér jó példa lehet a környező országoknak is a munkaerőhiány enyhítésére.

Az elmúlt időszakban tovább erősítette régiós jelenlétét a Prohuman. A 7 országban jelen lévő vállalat a múlt héten jelentette be, hogy megvásárolta az egyik vezető szerbiai HR-szolgáltatót, most pedig a szlovén leányvállalatot is erősebb növekedési pályára állítja. A változások egyik jeleként tovább bővíti szolgáltatási portfólióját a szlovén piacon, és mostantól délnyugati szomszédunknál is Prohuman márkanévvel működik tovább a vállalat.

 

Juhász Csongor

Minderről a Prohuman ügyvezető igazgatója és társalapítója, Juhász Csongor számolt be egy Ljubljanában tartott üzleti fórumon. A szakember hangsúlyozta: a szlovén és magyar munkaerőpiac sok közös vonást mutat, ilyen például a tartós és mély munkaerőhiány jelensége. „A kelet-közép-európai országok számára új és talán először sokkoló jelenség volt, hogy tartósan munkaerőpiaci túlkínálat alakult ki. Mi, negyvenesek még úgy szocializálódtunk az üzleti világban, hogy inkább munkanélküliséggel kellett küzdenünk. Mindez a régió politikai és gazdasági fejlődésével sok országban hirtelen csapott át munkaerőhiányba” – foglalta össze Juhász Csongor. 

 

„Ez a változás még inkább előtérbe helyezte a HR-szolgáltatók munkáját úgy Magyarországon, mint Szlovéniában. A mi munkánk nélkül számos iparágban komoly működési gondok léptek volna már fel, mert a cégek saját erejükre támaszkodva nem lettek volna képesek biztosítani a napi működéshez szükséges munkaerőt. Büszke vagyok rá, hogy a Prohuman hazánkban és Szlovéniában is több mint ezer vállalat számára biztosítja a szükséges humán erőforrást ebben a nehéz időszakban” – tette hozzá.

 

 

Az ügyvezető kitért rá, hogy amint eddig, úgy a jövőben is nyitott és proaktív üzletpolitikát kíván folytatni a vállalat, melynek célja, hogy a hazai piacvezető szerep után 2024-re a régió vezető HR-szolgáltatójává váljon. „Az elmúlt évek munkájának eredményeként komoly regionális jelenlétet tudtunk kialakítani. Romániában, Szlovéniában már bekerültünk az öt legnagyobb szolgáltató közé, aktív piaci szereplők vagyunk Németországban, Ausztriában és Horvátországban, míg a szerbiai jelenlétünket most erősítettük még tovább a CityScope HR-szolgáltató akvizíciójával. Szlovéniában pedig mostantól Prohuman Slovenia néven folytatjuk a munkát” – emelte ki Juhász Csongor.

 

A szakmai rendezvényen Reményi Zsuzsanna, a Prohuman nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatója kiemelte: a régiószerte jellemző munkaerőhiány kezelésében jó példa lehet a hatályos magyar jogi szabályozás, amely lehetővé teszi az Európai Unión kívülről érkező dolgozók bevonását kontrollált és a korábbiakhoz képest rugalmasabb módon. „Elsődleges cél, hogy ha erre van mód, minden esetben az adott ország állampolgárait vonjuk be először a munkaerőpiacra. De ahogyan Magyarországon is sokszor tapasztaljuk, hogy kimerültek a hazai munkaerőforrások, úgy Szlovéniában is hasonló trendek érvényesülnek. A gazdaság zavartalan működését ilyen helyzetben átmeneti módon vendégmunkások bevonásával tudjuk biztosítani” – foglalta össze Reményi Zsuzsanna.

Kulcsszavak: +céginfó HR Prohuman

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32