A technológia vezetőkből lesznek a jövő vezérigazgatói

forrás: Prím Online, 2023. július 1. 11:53

Hogyan fejlődött a technológiai vezető szerepe és milyen kompetenciákra építhet a jelenlegi környezetben? – a Deloitte 2023-as globális technológiai vezetői tanulmánya (Deloitte’s 2023 Global Technology Leadership Study) ezt a kérdést vizsgálta meg. A tanulmány többek között megállapította, hogy európai viszonylatban Magyarországon a legmagasabb az kinevezett adatkezelési igazgatóval (Chief Data Officer) rendelkező nagyvállalatok aránya.

Az idei tanulmány készítése során a Deloitte több mint 1175 vezetőt - informatikai és technológiai vezetőket (CIO-CTO), valamint szenior technológiai döntéshozókat - kérdezett meg világszerte, többek között Magyarországról is. A kvantitatív felmérés mellett interjúk is készültek számos ágazat technológiai szakemberével.

 

A CIO szerep szétszóródik és terjeszkedik

 

Továbbra is zajlik az üzleti működés technológia vezérelte újradefiniálása, ez a jelenség pedig kiegészült a Covid-19 pandémia nyomásával, így a technológiai vezetői szerep egyre összetettebb. 

 

 

Európai viszonylatban Magyarországon a legmagasabb a Chief Data Officer pozícióval rendelkező nagyvállalatok aránya, 71%. Ugyanakkor a tanulmány rávilágít, hogy a régió környező országai eredményesebben fordítják az adatok felhasználását árbevételre és versenyelőnyre, mert az adatelemzési projektjeik egyértelműen igazodnak az üzleti prioritásokhoz – ezeket a tényezőket a közép-európai válaszadók 54%-a sikerkritériumként említi. 

 

A közép-európai informatikai vezetők 44%-a, a magyar informatikai vezetőknek pedig a 60%-a számít arra, hogy a következő két évben az adatelemzési képességek kritikussá válnak.

 

Világszerte a válaszadók 70%-a a kiberbiztonságot jelölte meg mint a cégben jelenleg futó vagy a két éven belül tervezett digitális transzformáció oka. Európában a kiberbiztonság mellett a kockázatkezeléssel és a core, legacy rendszerek cseréjével kapcsolatos fejlesztéseket említik mint az elmúlt két év legnagyobb hatású beruházásai.

 

A szétszóródás mellett a technológiai vezetők a szerepük általános expanziójáról számolnak be, egyre meghatározóbb funkciót töltve be a technológiai adaptivitás evangelizációjában („tech fluency”), az innováció és a stratégiai tervezés területén.

 

Közép-Európában (69%) és Magyarországon (70%) az európai vállalatokhoz képest (55%) nagyobb arányban tűznek rendszeresen napirendre technológiával kapcsolatos témákat a board meetingeken. A technológiai vezetők 49%-a szerint a technológiai funkció aktívan támogatja a fenntarthatósági célok és előírások mérését valamint betartását, 47%-uk pedig azt mondta, a technológiai funkció többek között fenntartható adatközpontokkal, illetve energiahatékonysággal dolgozik a környezeti lábnyom csökkentésén. Fenntarthatósággal kapcsolatban Magyarország az európai átlaghoz közelít – a magyar válaszadók háromnegyede azt nyilatkozta, hogy tiszta és világos fenntarthatósági célokkal és stratégiával rendelkezik, illetve a vállalatok vezetése elkötelezett a fenntarthatósági célok teljesítése iránt.

 

A transzformatív IT vezető 5 kompetenciája

 

A tanulmány rámutat, hogy a kiemelkedően teljesítő technológiai vezetők az alapvető és tradicionális vezetői kompetenciákon túl 5 egyedi képességgel rendelkeznek, vagy erősítik azokat: 

 

  • Mérnök (Engineer): Elsődleges felelőssége a technológiai alkalmazások és infrastruktúra kiépítése, működtetése és karbantartása, hogy azok hatékonyak, eredményesek és biztonságosak legyenek.
  • Építész (Architect): Ismernie kell az új és feltörekvő technológiákat, folyamatosan kutatnia és kísérleteznie kell cége versenyképességének megőrzése érdekében.
  • Adattudós (Data scientist): Adatokat gyűjt, kezel és elemez. Betekintést nyújt és feltárja a technológiai eszközök bevételszerzési lehetőségeit és az üzleti növekedés útját.
  • A változás ügynöke (Change agent): Ezzel a kompetenciával a technológiai vezetők felbújtóvá, vezetővé és megvalósítóvá válnak a vállalaton belüli komplex digitális transzformációban.
  • Tulajdonos (Owner): Mély üzleti érzékkel és a megrendelővel való elmélyült kapcsolattal rendelkezik az egyes üzleti területek szintjén, hogy előre láthassa az üzleti kihívásokat, és innovatív megoldásokkal reagálhasson. Ez a kompetencia teszi lehetővé, hogy a műszaki szakembert vezetőnek tekintsék egy üzleti területen.

 

Kiss Dániel

„Elvárás, hogy mind az öt kompetencia egyetlen szerepkörben vagy pozícióban jelenjen meg, ez az informatikai igazgató (CIO) vagy a legmagasabb rangú technológiai vezető. Érdemes megfontolni a szerepeket és a felelősségek szétosztását egy összehangolt vezetői csapatban: ezáltal egy digitális igazgató (Chief Digital Officer) a szervezeti átalakításra, míg az adatkezelési igazgató (Chief Data Officer) az adatok bevételszerzési képességére összpontosíthat. Ideális esetben az informatikai igazgatók (CIO) és a technológiai vezetők segítenek a menedzsmentnek (C-suite), hogy a lehető legjobban kihasználja ezt a mátrix-szerűen koordinált technológiai vezetői csapatot” – mondta Kiss Dániel, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

 

Amit ma egy technológiai vezetőnek figyelembe kell vennie

 

Nyilvánvaló, hogy a technológiai vezetőkre nagyobb felelősség hárul, mint valaha – a megbízatások és elvárások folyamatosan bővülő listájával együtt azonban lehetőségek is nyílnak. A CIO-szerep már nem feltétlenül a technológiai alapú karrier csúcsa: az igazán képzett szakemberek előtt az út nyitva áll a COO és/vagy a CEO pozíciók felé. Felvirágozhat azon technológiai vezetők karrierje, akik ezt felismerik és szembeszállnak a pillanatnyi kihívásokkal:

 

  • Céltudatos vezetés: A sikeres technológiai vezetőknek erős céltudatosságot kell kialakítaniuk szervezetükben: a megkérdezett technológiai vezetők csaknem fele (47%) arról számolt be, hogy egy meggyőző küldetés, vízió és cél tette lehetővé számukra, hogy megtartsák a legjobb tehetségeket.
  • Lassan lépj, hogy gyorsan haladj: Időt kell szánni a szerepek tisztázására, korlátok kialakítására, hatékony döntési struktúrák létrehozására és robosztus felügyelet kialakítására. Az analógról digitális irányításra való áttérés megkövetelheti a gondolkodásmód váltását a kontrolltól az engedélyezés felé, a szűk keresztmetszetek felől az automatizált folyamatok felé és a súrlódástól a közös alkotás felé.
  • Felelősség a technológiai területen túl: Manapság a technológia hatása messze túlmutat az IT-n, ezért a technológiai vezetők szerepének és felelősségének ugyanolyan szintre kell fejlődnie, mint az általuk irányított technológiának. Túl kell tekinteni az informatikai részlegen. Az értékteremtés néha csak a siker fele, ennek az értéknek a keretezése, marketingje és hatékony kommunikálása szintén kulcsfontosságú.
  • Multimodális szállítás: Évtizedeken keresztül a monolitikus működési modellek (tervezés, feljesztés, üzemeltetés) működtek a technológiai vezetők számára. Mostantól több menedzsent és technológiai lehetőség áll rendelkezésre: agilis vagy waterfall, termék-vagy projektalapú, on-prem vagy felhő, közösen alkotott vagy sem. A szigorú, felülről lefelé irányuló szervezeti struktúra akadályozhatja az innovációt és a szállítási sebességet, ugyanakkor a tisztán alulról felfelé irányuló megközelítés akadályozhatja a tanulást, az újrahasználatot vagy a skálázhatóságot. A vezetőknek alkalmazkodó működési modelleket kell adoptálniuk, amelyek folyamatosan fejlődnek, hogy megfeleljenek az új munkamódszereknek és az üzleti teljesítménynek.
  • Vállalati transzformáció helyett transzformatív vezetés: A technológiai vezetőnek egyrészt irányítania kell az üzleti transzformációt, másrészt eközben megőrizni az infrastruktúra integritását is, amely mindezt lehetővé teszi. Kapacitást és képességet kell építeni az egész vállalaton belül, hogy a munkatársak folyamatosan tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz. Ehhez ki kell használni a tágabb ökoszisztéma előnyeit, vagy házon belüli szövetségeket kell létrehozni, melyek segítenek megszerezni a szükséges finanszírozást és erőforrásokat. Saját előmenetelükkel a technológiai vezetők segíthetik saját munkatársaikat is felemelni, ezáltal nemcsak átalakítják és újraépítik szervezeteiket, hanem önmagukat is átalakítják.

 

„A technológiai vezető végül nem azáltal lesz felkészülve feladata új kihívásaira, hogy a műszaki követelményeket teljesíti. A ma és a holnap nagy technológiai vezetői képesek elképzelni, hogyan használják ki mind az öt kompetenciát, melyek meghatározzák a vállalat sikerét. Röviden öszefoglalva tehát, ezek a döntéshozók nemcsak egy kiemelkedő csapat, hanem egy kiemelkedő szervezet vezetésére is méltónak bizonyulhatnak. Ezért hisszük, hogy napjaink legjobb technológiai vezetőiből kiemelkedő vezérigazgatók válhatnak” – tette hozzá Füzesi Krisztián, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának tanácsadója.

Kulcsszavak: tanulmány Deloitte

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14