Új programmal jelentkezett a HUNESZ
Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Magyar E-sport Szövetség szervezésében a HUNESZ- ESTB konferencia, a Magyar Sport Házában.
Ebben az évben a European Grassroots Esport nemzetközi projekt (Erasmus+ Sport Cooperation Partnerships; Projektvezető: ISCA Sport és Kulturális Szövetség, résztvevő országok: Magyarország, Dánia, Hollandia, Németország) keretében megfogalmazott célokkal összhangban az edukációs konferencia a közösségépítő és fejlesztő grassroots keretrendszer jelenlétét járta körbe.
A European Grassroots Esport projekt keretén belül a HUNESZ pályázatot írt ki azon magánszemélyek, szervezetek, csoportosulások számára, akik e-sporthoz kapcsolódó, alulról szerveződő aktivitást kívánnak megvalósítani 2024-ben. A pályázati támogatás teljes hozzáférést jelent a szövetség tudásbázisához, a szakmai bíráló bizottság november 22-ig várják a pályaműveket. A pályázati kiírás megtekinthető és letölthető a www.hunesz.hu weboldalon.
A European Grassroots Esport projekt egy olyan, Erasmus+ keretein belül megvalósuló, nemzetközi összefogásra épülő program, amely arra tesz kísérletet, hogy elérhetővé tegye a fiatal e-sportolók és játékosok számára, hogy értékteremtő közösségeket hozzanak létre, találkozzanak online és offline, mindezt egy kiegyensúlyozott és fizikailag aktív életforma mellett.
A projekt arra a kérdéskörre reagál, hogy hogyan lehet alulról szerveződően működő, befogadó és felelős e-sport klubokat és szervezeteket kialakítani, illetve igyekszik választ adni azokra a kihívásokra, amelyekkel ezek a klubok a kezdeti időszakban szembesülhetnek. A projekttagok számára fontos az is, hogy a projektben megszülető dokumentumok és kutatási anyagok nemzetközi, uniós szinten is alkalmazhatóak legyenek, így a kutatási terület a teljes európai e-sport világot igyekszik lefedni.
Kapcsolódó cikkek
- Esport csapattal fejlesztette új fülhallgatóit a Sony
- Egyesültek a hazai e-sport szervezetei a HUNESZ tisztújító közgyűlésén
- A focihoz mindenki ért, de vajon az e-focihoz is?
- Az AGON by AOC globális szintre emeli a FURIA e-sport csapat szponzorálását
- Bronzérmes lett a Magyar E-sport Válogatott Rocket League csapata az Európa Játékokon
- A Magyar E-sport Válogatottnak is szurkolhatunk az idei Európa Játékokon
- Továbbra is folyamatosan növekszik az e-sport ismertsége és népszerűsége Magyarországon
- 1 millió forintos összdíjazással indult a K&H Egyetemi E-sport Kupa
- Lezajlott az első notebook gépeken vívott professzionális e-sport bajnokság
- A Legion Honvéd nyerte a Legion Legends LoL döntőjét!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.