A vasútállomások kijelzőin szereplő adatok már elérhetőek az okostelefonokban is
A MÁV és a MÁV-START utastájékoztatási rendszere a nyár óta már az okostelefonokba, illetve az internetes böngészőkbe is beköltözött, ugyanis a mikorindul.hu címen keresztül megjelennek a kijelzőkön is található menetrendi időadatok, az aktuális indulási és érkezési vágányszámok, továbbá a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változásokra, várható késésekre, járattörlésekre figyelmeztető kiírások. Ezek megtekintéséhez csupán az egyre több állomáson kihelyezett QR kódot kell leolvasni, vagy a kiválasztott állomás nevét kell beírni a böngészőbe a mikorindul.hu cím után.
A mikorindul.hu webcímen az állomásokhoz tartozó aloldalak könnyen megjegyezhetők (pl. mikorindul.hu/nyugati vagy mikorindul.hu/dunakeszi), így bárki, bármikor a jelenleginél gyorsabban, kényelmesebben, akár az állomástól távol is hozzáférhet az őt érintő, érdeklő aktuális közlekedési információhoz. Az egyedi domainnek köszönhetően már országszerte minden állomáson elérhetővé váltak a menetrendi adatok. Ehhez nem kell az állomáson tartózkodni, hiszen akár otthon, munkahelyen, vagy útközben vonaton, buszon, villamoson, de akár az utcán is gyorsan meg lehet nyitni a mikorindul.hu valamely aloldalát a böngészőben. Az okoskészülékeken, számítógépeken bármilyen kiegészítő vagy applikáció letöltése nélkül is ellenőrizni tudják az utasaink a járatok menetrendjét, esetleges késését, vagy nagyobb forgalmi akadály, üzemzavar esetén alternatív útvonalat választhatnak. Például nem kell kisétálniuk a vasútállomáshoz, ha a menetrend szerinti busz, hév, villamos vagy a pótlóbusz megállója közelebb van.
A lajosmizsein kívül az összes budapesti elővárosi vonal forgalmasabb állomásain és megállóhelyein megtalálhatók már azok a plakátok, amelyeken QR kódok teszik egyszerűbbé az adott állomás utastájékoztatási információinak – fent említett – webes elérését. Ezekről az úgynevezett QR kódot kell beolvasni az okostelefonok kamerájával, a készülék ezt követően az adott pályaudvar utastájékoztatási felületére navigálja a felhasználót. A QR kódok kihelyezésével az utasok saját okostelefonja válik az indulási kijelzővé. Már hetente több ezerszer tekintik meg ily módon az állomási közlekedési információkat. A budapesti főpályaudvarok eseténben az utazók fele arányban nyitják meg a magyar vagy az angol nyelvű felületet.
Az utasoknak érdemes a böngészőben kedvencként elmenteni azon állomások, megállóhelyek linkjét, ahol saját maguk gyakrabban megfordulnak, de akár az okostelefonok kezdőképernyőjére is kihelyezhetők ikonok a közvetlen eléréshez.
A közelmúltban a MÁV és MÁV-START több olyan rendszerfejlesztést is bevezetett, melyek segítségével online rendszereiken a tervezett menetrendi adatokon túl már a késéssel korrigált menetrendi idők, valós idejű, frissített érkezési-indulási vágányszámok, a vonatforgalmat befolyásoló rendkívüli helyzetek során pedig az állomások oldalaihoz egyedi tájékoztató üzenetek is megjeleníthetők. Mostanra mintegy 1300 vasútállomás, illetve megállóhely esetén jelennek majd meg online is a menetrendi adatok és a rendkívüli információk.
Közel 150 állomás esetében pedig az aktuális, tényleges indulási vágányszámokat is meg lehet tekinteni. Érdemes tudni, hogy az online felületen zöld színnel jelennek meg a vágányszámok abban az esetben, ha biztosan a tervezett vágányról indul a vonat, piros színnel pedig akkor, ha a jelzett vágányszám nem egyezik meg az előre tervezettel. Amennyiben fekete színnel jelenik meg a vágányszám, akkor az utasok a megszokott módon, az állomási tájékoztatófelületek alapján informálódhatnak a vonat indulási vagy érkezési helyéről. Természetesen az utasaink az ELVIRA, illetve és a MÁV app utazástervező és jegyváltási felületeken is ugyanazon indulási vágányt láthatják.
A tervek szerint a vasúttársaság a fejlesztést, a QR kódok kihelyezését fokozatosan kiterjeszti a kevésbé forgalmas regionális állomásokra, megállóhelyekre is, ahol jelenleg semmilyen digitális kijelző sincs kihelyezve.
Kapcsolódó cikkek
- Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt
- Tájékoztató weboldal a vármegye- és országbérlet előnyeiről
- Informatikai Innovációs Díjban részesült a MÁV-START és a MÁV Szolgáltató Központ
- Forgalomba állt az Alstom ETCS 2-es szintű vonatbefolyásoló rendszerével felszerelt villamos motorvonat
- Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek
- Már minden elővárosi vonalon üzemelnek az új jegykiadó automaták
- Jól teljesít a MÁV applikációja
- Már hangot is rögzíthetnek a jegyvizsgálók testkamerái
- Két évre szóló szerződést kötött a MÁV villamosenergia beszerzésére
- Elindult az új automaták telepítése: már 50 új berendezés áll az utasok rendelkezésére
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.