12 milliót kaptak az e-sport bajnokok
Véget ért a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 5. évada, Magyarország első számú, több játékot felölelő versenysorozata. Az elmúlt hónapok alatt 10 versenyszámban, 2 osztályban, 12 millió forintos összdíjazásért mérhették össze tudásukat a legjobb hazai e-sportolók és csapatok. Az idei évad nemcsak a nevezésekben, de nézőszámban is rekordot döntött.
Egész éves küzdelem után befejeződött az idei K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság. Az 5. évadban hazánk legjobb e-sportolói 10 versenyszámban küzdöttek meg egymással a bajnoki címért és a 12 millió forintos összdíjazásért. Az idei évadban elsőként két szezonban – tavasszal és ősszel –, illetve két osztályban – masters és challengers – mérhették össze tudásukat Magyarország kiemelkedő e-sport csapatai és játékosai.
„Az elmúlt hat év alatt, amióta a hazai profi e-sportot támogatjuk, jól láthatóan töretlenül nő ennek az innovatív sportágnak a népszerűsége. Ha a számokat nézzük, elmondható, hogy Magyarország leghosszabb, 10 hónapon át tartó virtuális versenysorozatára ebben az évben rekordszámú volt a nevezés, ugyanis 8100 játékos és több mint 400 csapat jelentkezett” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „Emellett a szurkolótábor is egyre népesebb, hiszen a mérkőzéseket több mint 800 ezer néző követte, több mint 5 millió percen keresztül a Facebook, YouTube és Twitch csatornákon” – tette hozzá.
A K&H MNEB 2023 bajnokai:
• League of Legends – Lenovo Legion Honvéd
• Rainbow Six Siege tavaszi szezon – WiLD Multigaming
• Rainbrow Six Siege őszi szezon – WiLD Multigaming
• Rocket League – Budapest Five
• HPCL – téli szezon – Puskás Akadémia
• HPCL – tavaszi szezon – Live4eSport Hungary
• HUNESZ FIFA Masters – Seregély Bence
• Sim Liga GT7 – Blazsán Patrik
• Sim Liga iRacing – Tóth Dávid
• Sim Liga Asetto Corsa – Blazsán Patrik
• Sim Liga Dirt – Molnár Alex
• CS:GO Masters – Domination eSports
• CS2 Masters – Pera Esports
Kapcsolódó cikkek
- Új programmal jelentkezett a HUNESZ
- Esport csapattal fejlesztette új fülhallgatóit a Sony
- Egyesültek a hazai e-sport szervezetei a HUNESZ tisztújító közgyűlésén
- A focihoz mindenki ért, de vajon az e-focihoz is?
- Az AGON by AOC globális szintre emeli a FURIA e-sport csapat szponzorálását
- Bronzérmes lett a Magyar E-sport Válogatott Rocket League csapata az Európa Játékokon
- A Magyar E-sport Válogatottnak is szurkolhatunk az idei Európa Játékokon
- Továbbra is folyamatosan növekszik az e-sport ismertsége és népszerűsége Magyarországon
- Lezajlott az első notebook gépeken vívott professzionális e-sport bajnokság
- A Legion Honvéd nyerte a Legion Legends LoL döntőjét!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.