71 futballpálya méretű napelempark kerül kialakításra a BMW debreceni gyáránál
A BMW Group Gyár Debrecen területén létrejövő 500.000 négyzetméter területű, 43 MW névleges teljesítmény leadására képes napelempark 2025 év végén kezdi meg működését.
A napelempark alapkőletételére szeptember 3-án került sor. A két cég képviseletében Dr. Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja, Marc Spieker, a beruházó E.ON Hungária Csoport anyavállalata, az E.ON SE igazgatósági tagja, és Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója vettek részt. Az eseményen beszédet mondott Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, valamint Papp László, Debrecen polgármestere is.
Szijjártó Péter az eseményen a beruházás kapcsán kiemelte: „Két német vállalat és Debrecen, Magyarország együttműködése ismételten egy olyan teljesítményt állít elő, amely a Guinness Rekordok Könyvének a jövő évi kiadásában jogosan tarthat igényt a bekerülésre”.
Milan Nedeljković, a BMW AG gyártásért felelős igazgatósági tagja elmondta: „Célunk a globális termelési hálózatunk ökológiai lábnyomának minimalizálása. A debreceni üzem technológiai úttörő ebben a törekvésben.”
Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár elnök-vezérigazgatója hozzátette: „Új magyarországi üzemünkben mindennapjaink elengedhetetlen része a fenntarthatóság. Termelésünk fosszilis energiahordozók nélkül működik majd. Az elektromos energiát kizárólag megújuló forrásokból nyerjük.”
A rövidesen a próbagyártást megkezdő üzemnél kialakításra kerülő napelempark kapacitása közel 45 gigawatt óra, amely energiamennyiség – közvetlen felhasználás esetén – húszezer háztartás kiszolgálására lenne elegendő. A beruházás tervezője és kivitelezője, illetve majdani működtetője az E.ON Hungária Csoport. A napelemeket a járműgyár több épületének tetejére és homlokzatára, valamint a BMW Group Gyár Debrecen területén található talajfelületekre és árkokba helyezik majd el. A beruházó a talajfelületekre forgóállványos napelempaneleket telepít, melyek képesek a Nap mozgásának követésére. Az E.ON Hungária Csoport a kivitelezési munkálatok során szelektív hulladékgyűjtést folytat és a talajmunkák közben kitermelt humuszt szétteríti a területen.
Marc Spieker, az E.ON SE igazgatósági tagja az eseményen kiemelte: „A közlekedés dekarbonizációját Európa-szerte csak erős partnerek szoros együttműködésével lehet elérni. Büszke vagyok az E.ON és a BMW közös debreceni beruházására. A BMW-gyár napelemparkja kiváló példát mutat Magyarországnak és a határokon túl is: előrébb visz minket a zöldebb, elektrifikált gazdaság felé vezető úton.”
Fenntarthatóság a BMW Group Gyár Debrecennél
A BMW Group Debrecenben további megújuló energiaforrások helyben történő felhasználásának lehetőségét is vizsgálja.
Különböző új eljárások és rendszerek – például a villamosenergia-alapú hőtermelés (power-to-heat), a Heat Grid és az eRTO – alkalmazása révén a debreceni üzemnél lesz az első olyan festőüzem a BMW Group globális termelési hálózatában, amely teljes mértékben szakít a fosszilis tüzelőanyagok használatával.
A társadalmi felelősségvállalásban is megmutatkozik a vállalat elhivatottsága a fenntartható jövőért. A „Légy környezettudatos” elnevezésű programot idén másodszor támogatta a cég és járult hozzá ezzel is a fiatalok környezettudatosságra neveléséhez. A debreceni BMW gyár minden alkalmat megragad arra, hogy közvetlen környezetében tettekké formálja a fenti törekvéseit.
Kapcsolódó cikkek
- Új energiatárolóval biztosítja a zavartalan áramellátást az E.ON Soroksáron
- Így küzd meg az E.ON a hirtelen áramszünettel
- A BMW Group legnagyobb napelemparkja épül fel Debrecenben
- Áram nélkül lenni? Na még mit nem?!
- Rangos európai fenntarthatósági toplistára került egy magyar megújuló villamosenergia-előállító cég
- Az E.ON megújuló energiaforrást biztosít az AGC Glass Hungary számára
- Ultragyors elektromosautó-töltőket telepít az E.ON és az ALDI Székesfehérváron
- Digitális felzárkóztatás robotikával
- A BMW Group elektromos autóinak beszállítójaként zöld gyárat épít az EVE Power Magyarországon
- Akár 15 százalékkal is növelheti bevételeit egy napelempark
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.