Együttműködési megállapodást kötött a PwC a Debreceni Egyetemmel
A PwC Magyarország ötéves keretszerződést kötött a Debreceni Egyetemmel, melynek értelmében a PwC az elméleti és gyakorlati oktatáson túl közös kutatási projektekkel is hozzájárul a gazdálkodástudományi felsőoktatás fejlesztéséhez.
A PwC Magyarország 6. Pénzügyi Vezetői Felmérését bemutató eseményt megelőzően írta alá a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja, dr. Fenyvesi Veronika és a PwC adó- és jogi üzletágát vezető cégtársa, Farkas Gábor azt a stratégiai megállapodást, melynek célja a felek közötti szorosabb együttműködés és partnerség kialakítása a gazdálkodástudományok területén.
A megállapodás kiterjed a Gazdaságtudományi Kar valamennyi képzési területére, különös tekintettel az iparági és szakmai ismeretek megosztására, a tehetségmenedzsment és a hallgatói karrierutak, valamint a tudományos és kutatói munka támogatására. A PwC szakértői részt vesznek az elméleti és a gyakorlati oktatásban, a vállalat szakmai gyakorlatot biztosít a hallgatóknak, és az egyetemmel közösen kutatási projektekben működnek közre.
„A felsőoktatás jövője a mi kezünkben van, fejlesztése közös felelősségünk” – hangsúlyozta Dr. Fenyves Veronika, a Gazdálkodástudományi Kar dékánja az ünnepélyes aláíráson. „A PwC Magyarország és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara saját szakterületükön a világ megbecsült, elismert szereplői. A mai konferencián aláírt együttműködési megállapodás formalizálja a már ma is számos területen fennálló közös munkavégzésünket. Legyen szó szakmai kérdésekről, képzésekről vagy kutatásról, a partnerek minden területen számíthatnak egymásra” – tette hozzá.
„Az oktatás és tehetségfejlesztés vállalati stratégiánk egyik fókuszterülete” – emelte ki Farkas Gábor, a PwC cégtársa. „Ahhoz, hogy a jövő munkavállalói megfelelő készségekkel és tudással lépjenek a munkaerőpiacra, a gyakorlati képzés kulcsfontosságú. Ezzel a megállapodással célunk a fiatalok karrierlehetőségeinek támogatása a PwC szakmai tudásának átadásával, valamint gyakorlati tapasztalat nyújtásával” – hangzott el.
„Az együttműködésünk lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok már az egyetemi évek alatt fejlesszék azokat a kompetenciákat, amelyekre később pénzügyi, számviteli, adózási területen szükségük lesz” – hangsúlyozta Kis Tünde, a PwC igazgatója és debreceni irodájának vezetője.
„A PwC célja a legtehetségesebb jelöltek felkutatása, a legjobb szakembergárda kialakítása és számukra karrierlehetőség biztosítása. A PwC a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanuló diákok ismeretszerzésének aktív alakítója kíván lenni. Az együttműködés számos területre terjed ki, támogatva hosszú távra szóló, stratégiai terveinket Debrecenben” – tette hozzá a szakember.
Az aláírást követően mutatták be a PwC friss Pénzügyi Vezetői Felmérésének eredményeit. A kutatásból az derült ki, hogy a hazai CFO-k egyre bátrabban alkalmazzák a technológiai megoldásokat, bár az egyre komplexebb szabályozói megfelelés komoly fejtörést okoz nekik. A mesterséges intelligencia térnyerése már megkérdőjelezhetetlen: a CFO-k 66%-a szerint az AI alapvetően átalakítja a vállalati folyamatokat a következő három évben. Az automatizáció szintén kulcsszereplővé vált, a számviteli pozíciók csökkenését a CFO-k 37%-a prognosztizálja, miközben a költségcsökkentési nyomás továbbra is jelentős. Az AI mindennapi használata látványosan nőtt: míg tavaly csak 9% alkalmazta, idén már 27% integrálta be a mindennapi működésébe.
Balogh Roland, a PwC kutatásának vezetője kiemelte: „Az automatizáció nem csak költségeket csökkent, hanem alapvetően formálja a jövőbeli pénzügyi csapatokat is: a magyar CFO-k 45%-a szívesen bővítené csapatát BI-szakértőkkel, illetve kontrolling és kockázatkezelési szakemberekkel. Ezzel szemben a túlszabályozottság – mindenekelőtt az ESG-jelentések és az egyéb nem-pénzügyi beszámolók előállításának terhei –, valamint a technológiai rendszerek gyors változása jelentős kihívást jelent számukra.”
_______________________
Módszertan: A PwC Magyarország hatodik alkalommal készítette el éves pénzügyi vezetői felmérését, amely a hazai CFO-k jelenlegi kihívásait, várakozásait, valamint a pénzügyi terület jövőbeni kilátásait vizsgálta. 2024 nyarán a PwC szakemberei közel 100 magyarországi pénzügyi vezetőt kerestek fel, hogy egy online kérdőívben osszák meg véleményüket. Idén először az online felmérés mellett közel egy tucat személyes mélyinterjút is készítettek annak érdekében, hogy minél jobban előre tudják vetíteni a pénzügyi terület jövőjét, és megértsék a változás irányába ható erőket.
Kapcsolódó cikkek
- A CFO-k felvették a technológia diktálta tempót
- A PwC megvette a GKID-t
- Vezetőváltás a PwC Magyarországnál
- Globális mozipremierek és zenei világturnék hajtják a szórakoztatóipart
- Büntetővámok bevezetését tervezi az EU a kínai elektromos autók importjára
- Képzési lehetőségekkel lehet megtartani a kifáradt munkavállalókat
- A CSRD feladja a leckét a vállalatoknak
- Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia
- NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
- PwC Debrecen Business Forum 2024
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.