A PwC Magyarország nyolcadik alkalommal adta át az Év Legvonzóbb Munkahelye díjakat

forrás: Prím Online, 2024. november 16. 10:20

Az alapbér mellett a magánélet tiszteletben tartása és a jó hangulatú, támogató közeg számít munkahelyválasztáskor – derül ki a PwC nyolcadik alkalommal elkészített Munkaerőpiaci preferencia felméréséből, amiben idén több mint 90 000 tapasztalt munkavállaló, egyetemi hallgató és közoktatásban vagy szakképzésben tanuló diák vett részt. Az Év Legvonzóbb Munkahelye Díjat a Mercedes-Benz kapta.

 

Egyre többen akarnak váltani

 

A folyamatos gazdasági és társadalmi változások okozta nyomás máshol kínálkozó lehetőségek keresésére sarkallja a munkavállalókat. A PwC 2024-es Global Hopes & Fears kutatásának eredményei szerint a megkérdezettek több mint negyede (28%) tervezi, hogy a következő 12 hónapban munkahelyet vált, ami a 2022-es felmondási hullámnál (19%) jóval magasabb arány. Kiemelten fontos tehát azoknak a faktoroknak az ismerete, melyekkel enyhíthető a rájuk nehezedő nyomás, és ezáltal hatékonyabban megtarthatók. A fő motivátor továbbra is a pénz, az anyagi juttatások mellett viszont idén már egyéb tényezők is kiemelt szerephez jutnak, ha a munkavállalók preferenciáit vizsgáljuk.

 

Top 10 legfontosabb elem a munkahely kiválasztásánál a munkavállalói és egyetemista válaszadók körében

 

Jó fizetés mellé jó társaság

 

„Az elmúlt években a munkavállalói preferenciák jelentős átalakuláson mentek keresztül, ahogy az emberek igyekeztek alkalmazkodni a folyamatosan változó és kiszámíthatatlan gazdasági és társadalmi környezethez. Két évvel ezelőtt az energiaválság miatt a munkahely stabilitása, míg tavaly a kimagasló infláció miatt a pénz és az anyagi juttatások domináltak — minden más szempontot szinte háttérbe szorítva” – mutatott rá Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője. „Idén egyértelműen látszik, hogy a szociális közeg és a munkahelyi keretek, valamint a rugalmasság mennyire felértékelődtek a munkavállalók szemében” – tette hozzá.

 

A humán faktorok erősödése tavaly kezdődött, de az idei évben még hangsúlyosabbá vált. A támogató, együttműködő csapat fontossága (3. hely) és a felkészült, támogató vezető szerepe (4. hely) azt jelzik, hogy a munkavállalók egyre inkább értékelik a pozitív munkahelyi légkört, ahol a közösség és a vezetés támogatja őket mind szakmailag, mind emberileg.

 

A magánélet tiszteletben tartása is kiemelt szerepet kapott a preferenciák között (2. hely). A dolgozók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, és lehetővé tegye számukra a munka és a magánélet egészséges egyensúlyának megteremtését és fenntartását. A rugalmasság iránti igény szintén növekedett: a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség az 5. helyen (2023-ban 7.), az otthoni munkavégzés pedig a 12. helyen (2023-ban 21.) szerepel a preferencialistán.

 

 

Fejlődésre és kiszámíthatóságra vágyó egyetemisták

 

A fiatalabb generáció által hozott értékek rendkívül fontosak a szervezetek számára. Digitális képességeik, friss világlátásuk és innovatív problémamegoldásuk nélkülözhetetlen a vállalatok növekedése és túlélése szempontjából.

 

Az egyetemisták számára az idősebb generációkhoz képest kiemelten fontos a karrierépítés (Karrierlehetőségek: 6. hely) és a továbbképzési lehetőségek (12. hely). Ők olyan munkahelyet keresnek, ahol nemcsak kihívást jelentő feladatokat kapnak, hanem támogatást is szakmai fejlődésükhöz, akár egy coach vagy mentor személyében. A rugalmasság helyett náluk a kiszámíthatóságra kerül nagyobb hangsúly (Kiszámítható időbeosztás: 7. hely, Munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiség: 8. hely), aminek a védelmére a túlóra megfelelő kompenzációját várják el (Túlórakifizetés: 2. hely).

 

Sokszínűség és transzparencia, mint versenyelőny

 

Habár nincsenek a top10-ben a munkavállalók preferenciái között, de 2023-hoz képest a legnagyobb pozitív elmozdulást a munkáltatói jövőkép és stratégia (14. hely; 11 helyezést javítva tavalyhoz képest), a sokszínűség és egyenlőség (22. hely; 10 helyezésnyi előrelépés), valamint a döntéshozatal átláthatósága (18. hely; 9 helyezésnyi javulás) mutatják. A sokszínűség iránti igény a fiatalabb korosztály esetén még erősebb: az egyetemistáknál 17. (15 helyezésnyi előrelépés), míg a középiskolásoknál 12. helyen áll (6 helyezésnyi javulás), ami azt jelzi, hogy a munkaerőpiac új generációi számára ezek a tényezők egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. 

 

„A transzparencia, a sokszínűségi törekvések és a tudatos jövőtervezés nem csupán etikai vagy társadalmi felelősségvállalási kérdések, hanem konkrét versenyelőnyt is jelentenek a vállalatok számára. Azok a cégek, amelyek élen járnak és kiemelten foglalkoznak ezekkel a területekkel, vonzóbbak a tehetséges munkavállalók számára, és nagyobb eséllyel tudják megtartani őket hosszú távon. A transzparens döntéshozatal erősíti a dolgozók bizalmát és elkötelezettségét, míg a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra elősegíti az innovációt és a kreatív problémamegoldást. Az a szervezeti kultúra, amely stabilitást nyújt, tiszteletben tartja a munkavállalók értékeit és befogadó környezetet teremt, hozzájárulhat a piaci sikerek eléréséhez is” – foglalta össze a szakértő.

 

 

A jövőtálló munkáltatók fókusza

 

A munkáltatók a következő három lépéssel erősíthetik munkáltatói márkájukat és növelhetik megtartó erejüket:

 

● A magánélet tiszteletben tartása és a munka-magánélet egyensúlyának támogatása: A munkavállalók számára kulcsfontosságú, hogy munkaadójuk tiszteletben tartsa személyes határaikat, rugalmas munkaidőt és a munkaidőn belül elvégezhető munkamennyiséget biztosítson.

● Támogató munkahelyi környezet kialakítása: Egy együttműködő csapat és a felkészült, támogató vezetők jelenléte erősíti a munkavállalók kötődését a vállalathoz. A vezetők fejlesztése, a csapatok építése és a vállalati kultúra erősítése is hozzá tud ehhez járulni.

● Az anyagi juttatásokon túlmutató értékek hangsúlyozása: A versenyképes alapbér mellett a munkáltatóknak érdemes fókuszálniuk olyan tényezőkre is, mint a karrierfejlődési lehetőségek, a sokszínű és befogadó munkahelyi kultúra, valamint a transzparens kommunikáció. 

 

PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei

 

A PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján.

 

 

__________________

Módszertan:

 

A PwC Magyarország a 2024-es munkaerőpiaci preferencia kutatásában a 14 évnél idősebb diákokat, hallgatókat és munkavállalókat kérdezte meg online felmérése keretében arról, hogy milyen tényezők és juttatások meghatározóak számukra, milyen elvárásokat fogalmaznak meg a munkaadókkal szemben, valamint melyek azok a hazai munkáltatói márkák, melyek a leginkább vonzóak számukra. A kérdőívet több mint 90 000 fő töltötte ki.

 

A PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat összesen tíz iparági, valamint egy összesített kategóriában osztották ki a kutatásban részt vett válaszadók értékelése alapján. (A válaszadók „top of mind” logika mentén bármely hazai munkáltatói márkát megjelölhették, melyek közül a legtöbb említést elért márkák kapták a díjakat. A szakképzési centrumokból érkezett válaszokat a módszertani torzítások elkerülése és az összehasonlíthatóság miatt nem vettük figyelembe a díjak odaítélésénél.) Az iparági besorolásnál a válaszadók percepciói, az egyes munkáltatói márkákhoz rendelt egyéni meglátások voltak irányadók. A díjak odaítélésének alapjául a 2024. szeptember 1-el indult és október 31-én lezárult kampány során beérkezett válaszok szolgáltak.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32