Globális piacra jutási lehetőség hazai szoftverfejlesztő vállalkozások számára

forrás Prim Online, 2012. június 11. 12:45

A Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott szakmai műhelymunka eredményeként a Nokia Siemens Networks globális piacra jutási lehetőséget biztosít két hazai kis- és középvállalkozás (KKV), a Starschema Kft. és a Processorg Software 82 Kft. számára. Az együttműködés jelentőségét az adja, hogy a magyar vállalatok a multinacionális nagyvállalaton keresztül nem csupán konkrét munkalehetőséghez jutnak, hanem a nemzetközi piacra is kiléphetnek. A cégek az úgynevezett Customer Experience Management* (magyarul ügyfélélmény-menedzsment), azaz a felhasználói tapasztalatokon alapuló új mobiltelefonos szolgáltatások és alkalmazások kifejlesztésében fognak együttműködni az elkövetkező három évben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nokia által a munkahelyteremtés elősegítése érdekében létrehozott munkacsoportnak köszönhetően az egyedi szoftverfejlesztésben élenjáró Starschema Kft. és Processorg Software 82 Kft. a kutatás-fejlesztés (K+F), azon belül is az úgynevezett Business Intelligence** területén kezdte meg együttműködését a Nokia Siemens Networks Kft-vel.

A megállapodás legfontosabb, és egyszersmind újszerű eleme, hogy új partnereit a Nokia Siemens Networks nemcsak hazai, hanem globális projektjeibe is be kívánja vonni, azaz a világ mintegy 150 országában válik ismertté e két magyarországi KKV neve. A magyar vállalatok tehát egy globális nagyvállalat globális piacára fognak dolgozni, lehetőséget nyerve a nemzetközi piacra való kijutásra.

„A megállapodás három évre szól, folyamatos szakmai kihívást és munkalehetőséget teremtve több tucat fejlesztőmérnök számára.” – mondta Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója. „A távközlési szolgáltatók ma két komoly kihívással is szembesülnek: az egyre gyorsabban bővülő hálózati forgalom napjaink hálózatainak hatékonyságkorlátait feszegeti, miközben az ügyfelek egyre magasabb szolgáltatási szintet várnak el. Cégünk együttműködik a szolgáltatókkal, hogy megfelelhessenek ezeknek a kihívásoknak.”

Ésik Róbert hangsúlyozta, hogy a Nokia Siemens Networks előrejelzése szerint 2020-ra az okostelefonok egyre növekvő népszerűsége miatt a felhasználók mindennap átlagosan 1 GB adatforgalmat bonyolítanak majd. „A mostani átlagosan 15 MB-os adatforgalomhoz képest ez olyan mértékű növekedés, amely teljesen átértelmezi a felhasználói igényeket, ehhez az egész iparágnak alkalmazkodnia és fejlesztenie kell” – tette hozzá.

A most induló projektek elsődleges célja a végfelhasználói tapasztalatok elemzése, értékelése, amely az úgynevezett Business Intelligence alkalmazások segítségével végzett kutatásokon alapszik. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók mobileszközökkel kapcsolatos fogyasztási szokásait szakértők segítségével értelmezik, és a felmerült igények kielégítése érdekében a meglévő alkalmazásokat fejlesztik, illetve új, egyedi szoftveres funkciókat hoznak létre.

A projekteken dolgozó mérnökök első lépésben úgynevezett „train-the-trainer” megoldással csatlakoznak a magyarországi fejlesztő csapat munkájához, majd ezt követően vehetnek részt önállóan a komplex, globális szintű projektek megvalósításában.
 

Kulcsszavak: Nokia Siemens Networks

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09