A PC játékok még mindig hódítanak
Akármennyire is kezd feltörni a mobilszegmens – és ezzel együtt a játékok is –, úgy tűnik, a PC játékok sem hagyják magukat, sőt! A tavalyi eladások túlszárnyalták a 20 milliárd dollárt.
Egyre többen játszanak mobilról, hogy a közösségi játékokról már ne is beszéljünk. Mégsem rázza meg mindez a PC-szegmenst, vagyis a játékok terén. Igaz, hogy csökken a PC-eladások száma a mobileszközök javára, de ettől függetlenül, ha játékról van szó, sokan a „hagyományos”, jól bevált módon teszik ezt.
És nem stagnálás mutatkozik meg a számokon, hanem éppen ellenkezőleg. Az előző évhez képest c a DFC elemzője szerint – 8%-kal nőtt a szegmens. Ez számokban kifejezve annyit tesz, hogy jelenleg több mint 1 milliárd PC játékos van világszerte, akik tavaly 20 milliárd dollár körül áldoztak hobbijuknak.
Talán nem meglepő, hogy Kína emelkedik ki a sorból, méghozzá nem is akármilyen aránnyal. A bevétel 9%-ával, vagyis 6,8 milliárd dollárral a leggyorsabban növekvő piacnak számít a PC-játékok körében. Más fejlett piacokon is növekedés tapasztalható, köztük Koreában, Japánban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban.
És hogy melyek voltak a legnépszerűbb játékok? A World of Warcraft: Mists of Pandaria, a Guild Wars 2, a Minecraft és a Diablo II is listán szerepelt.
World of Warcraft: Mists of Pandaria
Az még kérdéses, meddig őrzi meg pozícióját ezen a téren a PC, hiszen a sok játékot mobileszközökre is fejlesztenek már, és szépen lassan ezen a téren is vezető szerepet játszhat majd a mobil.
Forrás. Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- Hogy zajlik nálunk a mobilköltés?
- A mobilinternet is elősegítette az előfizetések gyarapodását
- Egyre inkább az olcsó táblagépeket keresik
- Wind Box DC110 : Új MSI Mini PC
- A Samsung ráverhet vetélytársaira
- Boldog 7. szülinap a Twitter életében: több mint 200 millió felhasználó
- Mérföldkőhöz érkezett a YouTube
- A Telekom minden mobil ügyfele számára jóváírást biztosít a kialakult hóhelyzet miatt
- Foglalkoztatásban az EU éllovasai között
- Megérkezett a Galaxy S IV
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.