Az amerikai felnőttek többet SMS-eznek vezetés közben

Czipperer Dia, 2013. március 29. 15:09

Egy amerikai felmérés (AT&T) szerint a felnőttek rosszabbak a tiniknél abból a szempontból, hogy többet SMS-eznek, chatelnek vezetés közben, mint a fiatalabb korosztály.

Amerikában az idősebb „bölcs” korosztály egy amerikai felmérés alapján többször ír SMS-t és vált üzenetet barátaival vezetés közben, mint a tinédzserek (a tengerentúl már 16 éves kortól lehet jogosítványt szerezni). Bár a különbség nem olyan hatalmas, 49% vs. 43%, az viszont érdekes, hogy három évvel ezelőtt még a megkérdezettek 60%-a válaszolta azt, hogy sosem SMS-ezik, és beszélget telefonján vezetés közben.

 

Lehet, hogy csak őszintébbek lettek, de az is állhat a dolgok hátterében, hogy három évvel ezelőtt sok felnőtt vezetőnek még nem volt okostelefonja, és a hagyományos telefonokkal nehézkesebb volt az üzenetváltás.

 

A válaszadók 98%-a egyébként tisztában van azzal, hogy nem biztonságos a volán mögött ülve üzenetet írni, de úgy látszik, ez nem túlságosan zavarja őket. És hogy miért teszik mindezt? Volt, aki egyszerű szokásnak titulálta – 43%, 22% szeret kapcsolatban maradni másokkal, 18% pedig arra hivatkozott, hogy ez produktívabbá teszi.

 

Rendben van, hogy tisztában vannak vele, hogy veszélyes ez a tevékenység, de vajon azzal is, hogy mennyire? Megdöbbentő, de a National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) rámutatott arra, hogy ez a fajta magatartás hatszor veszélyesebb, mint ittas állapotban vezetni.

 

Forrás: Mashable.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36