A Samsung együttműködik a kormánnyal

Új gyáregség is épül Jászfényszarun

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 19. 17:35

A Samsung jászfényszarui televíziógyárában kötött a Samsung és a magyar kormány stratégiai megállapodást, ahol egyúttal az épülő új gyárépület alapkövét is elhelyezték.

A Samsung stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal jászfényszarui tévégyárábban. A helyszín egyáltalán nem véletlen, hiszen a gyár új termelőegységgel bővül. Az új üzemcsarnok közel 30 millió dollárból megépülő, 22 ezer négyzetméteres gyártócsarnok 100 új munkahelyet teremt majd  erről Varga Mihály beszélt az ünnepélyes aláírás előtt.

 

 

Szerinte a kormány egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja a foglalkoztatás és a beruházások növelése, a magyar gazdaság versenyképességének javítása. A Samsung beruházási programja pozitív üzenetet közvetít Magyarországról, a magyar gazdasági környezetről, és azt jelzi, hogy valóban hosszú távra tervezi magyarországi jelenlétét.

 

A hamarosan új egységgel bővülő televíziógyár idén ünnepli alapításának 24. évfordulóját, az elmúlt közel negyed évszázad során fejlődése a magyarországi elektronikai- és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. Ez a telephely ma Európa legnagyobb, továbbá a világ egyik legmodernebb tévégyára. Az új gyáregység 2014 januárjában kezdi meg a termelést.

 

A Samsung jászfényszarui gyára 

 

A kormánnyal kötött stratégiai megállapodást elsőként Nam Gvan Pjo, Dél-Korea budapesti nagykövete üdvözölte. Megjegyezte: a Samsung már a két ország közti diplomáciai kapcsolatok felvételével egy időben beruházásokat kezdett Magyarországon.
 

 

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a cég társadalmi felelősségvállalását emelte ki. Közlése szerint novemberben Jászfényszarun megnyílik a Samsung Smart School, amely az általános iskolások és a 18-25 év közötti munkanélküliek oktatására kínál korszerű lehetőséget, javítva ezzel  elhelyezkedési lehetőségeiket.

 

A magyar gazdaság fejlesztése iránt elkötelezett Samsung hamarosan megnyitja új gyárépületének kapuit. Mivel Dél-Koreában, a Samsung hazájában régi hagyomány az örökzöld növények ültetése, amelyek a koreai kultúrában a növekedést és az időtlenséget szimbolizálják, alapkőletétel helyett örökzöld ültetésére került sor az eseményen. A 22 000 négyzetméter alapterületű V3 gyáregység alapításával a vállalat célja a termelés hatékonyságának növelése, ugyanis ezzel a Samsung új munkahelyeket teremt Jászfényszarun.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40