Jól muzsikált a Huawei a második negyedévben

forrás: Prím Online, 2014. július 30. 14:42

A Huawei közzétette Fogyasztói Üzletágának idei, első féléves eredményét. Az adott időszakban a vállalat összesen 64,21 millió készüléket szállított ki, amelyből az okostelefonok száma elérte a 34,21 milliót. Ez az előző üzleti évhez képest jelentős, 62 százalékos növekedést jelent.

Siker a felsőkategóriában

 

A Huawei 2014 első félévében erős 4G LTE-képes felsőkategóriás okostelefon terméksorozatot mutatott be, amelyben olyan készülékek szerepeltek, mint az Ascend Mate 2 4G, az Ascend G6, és a legújabb, nagy várakozás által övezett Ascend P7.

 

A Huawei az Ascend P6 sikerét meglovagolva mutatta be a P7-et idén Párizsban május 7-én. Magyarországon pedig ünnepélyes keretek között debütált az új telefon már a világpremier másnapján. Ezt a készüléket az iparág „selfie okostelefonnak” kiáltotta ki azért, mert 5”-es full HD kijelzőjével, csúcsminőségű, 8 MP-es előlapi és 13MP-es hátlapi kamerájával újra értelmezi az okostelefonok által nyújtott élményt. A főbb európai szolgáltatók által végzett vezeték nélküli (wireless) teljesítmény tesztek megerősítették, hogy a Huawei Ascend P7 vezető helyet foglal el a felsőkategóriás okostelefonok között. A P7 globális piacra dobása után kevesebb, mint két hónap alatt közel 2 millió ilyen készüléket adtak el 70 piacon Európában, az Ázsiai és Csendes-óceáni térségben, Közel-Keleten, Afrikában és Latin-Amerikában.

 

Ascend P7

 

Eközben a szintén 2014 első félévében bemutatott Ascend Mate 2 4G - amely Magyarországon nem került bevezetésre - a kínai, európai, dél-kelet ázsiai és az észak-amerikai piacokon ért el népszerűséget. A két termék figyelemre méltó eladási eredményei a Huawei sikerét bizonyítják a közép- és felsőkategóriás piaci szegmensben.

 

A cél az ismert márkanév

 

A Huaweit továbbra is az vezérli, hogy egy világszerte ismert, a fogyasztók által kedvelt márkává váljon, egy átfogó branding és marketing program eredményeként. A cég főleg a szponzorálási tevékenységek terén erősített olyan vezető sportszervezetekkel, mint az AC Milan, a Borussia Dortmund, a Paris Saint-German és az Arsenal Football Club. Ezen együttműködések jelentősen hozzájárultak a Huawei márkanév ismertségének növeléséhez Európában, valamint világszerte is. Hollandiában az idén május óta tartó Amsterdamsche Football Club Ajax szponzorálása is előmozdította a Huawei okostelefon piaci részesedésének gyors növekedését.

 

Fókuszban a Kínán kívüli piacok is

 

A Huawei 2014. évi első féléves eredményeihez hozzájárult azon tengerentúli piacok erőteljes növekedése is, ahol a vállalat fokozta globális marketing kezdeményezéseit. A Huawei elkötelezettsége a márkaépítés terén az adott piacokon a kiszállítások számának erőteljes növekedését eredményezte: a Közel-Kelet és Afrika térségében 550 százalékkal, Latin-Amerikában 275 százalékkal, az Ázsai és Csendes-óceáni térségben 180 százalékkal, Európában pedig 120 százalékkal.

 

A Kantar Worldpanel ComTech kutatásai szerint a Huawei okostelefon eladásai az elmúlt 12 hónapban 123 százalékkal nőttek öt főbb európai piacon, úgymint az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. A Huawei jelenleg 3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Németországban és Spanyolországban, amelyet a jövőben 5 százalékra kíván növelni. „Egy gyorsuló szétaprózódási trend figyelhető meg a telefonpiacon egész Európában, ahogy a kisebb márkák lendületet kapnak.” – nyilatkozta Dominic Sunnebo, a Kantar piacelemző cég stratégiai igazgatója. „Az európai piacra újonnan érkező cégek, mint a Huawei kihívást jelentenek az ismert nevek számára.”

 

A Huawei Fogyasztói Üzletága az idei év a második felében továbbra is kitartóan folytatja a 4G LTE piac fejlesztését, valamint az innovatív technológiák tervezését és korszerűsítését fogyasztói termékvonala számára. A vállalat ezen túlmenően erősíti együttműködését a telekommunikációs szolgáltatókkal, a kártyafüggetlen piacokon és online eladási csatornákkal, annak érdekében, hogy még több kiváló közép- és felsőkategóriás 4G LTE-képes készüléket adjon a fogyasztók kezébe világszerte.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05