A Cellum meghívást kapott a Ford alkalmazásfejlesztői versenyére

forrás: Prím Online, 2015. október 22. 16:45

Európa egyik vezető mobiltárca-szolgáltatója, a Cellum meghívást kapott a Ford által rendezett SYNC AppLink fejlesztői verseny európai fordulójára. A megmérettetésen a gépkocsigyártó hangvezérelt autós rendszerére fejlesztenek majd alkalmazásokat a résztvevők.

A 24 órán át tartó versenyt november elején rendezik meg Dublinban a Web Summit konferencia keretében, és több mint húszezer résztvevőre számítanak száznál is több országból. A rendezvény célja, hogy a versenyzők új iOS és Android alkalmazásokat fejlesszenek a Ford okosautó-rendszere szolgáltatásainak felhasználásával. A nyertesek a pénzjutalom mellett lehetőséget kapnak a Forddal való együttműködésre is, melynek keretében közösen dolgozhatnak új fejlesztéseken. A gyártót az alapító Henry Ford dédunokája, a cég elnöki pozícióját betöltő ifj. William Clay Ford képviseli majd.

Bár a versenyig a Cellum titokban tartja nevezésének pontos tárgyát, a cég annyit elárul, hogy a téma egy, az autósok életét lényegesen megkönnyítő mobilfizetési megoldás lesz. A Cellum ezen a téren egyébként már bőséges tapasztalatot szerzett, hiszen mobilparkolási és mobil autópálya-matrica megoldásai a 2000-es évek közepe óta működnek és rendkívüli népszerűségnek örvendenek Magyarországon.

A SYNC AppLink versenyt korábban már az USA-ban, Ausztráliában, Brazíliában és Kínában is megrendezték, a rendezvény a hangvezérelt mobilalkalmazások egyre bővülő körére épít.

 

Kulcsszavak: autószolg verseny Ford Cellum

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

2024. március 23. 13:55

Erősödő partnerség a BMW-vel

Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar csatlakozásával bővült a BMW és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködési megállapodás. A szerződésmódosítást kedden írták alá az egyetem és az autógyár vezetői.

2024. március 21. 14:43

A Continental nyári gumiabroncsa elnyerte az Auto Bild legjobb értékelését

A Continental PremiumContact 7 abroncsa „Példás" minősítést nyert el a német Auto Bild szaklap által legutóbb közzétett teszten (24/03/07. szám), melyen 54 másik nyári autógumit vizsgáltak. A 205/55 R 16 méretű nyári modelleket egy VW Golf VIII-on tesztelték. Az Auto Bild szerkesztői értékelésükben a következőket írták a PremiumContact 7-ről: „Prémium futófelületi mintázat, példaértékű teljesítmény vizes és száraz úton egyaránt, a legrövidebb vizes és száraz féktávolság, jó futásteljesítmény". A Continental Uniroyal márkájú RainSport 5 abroncsa „kielégítő” minősítést kapott a vizes időjárási körülmények között tanúsított tulajdonságainak köszönhetően.

2024. március 19. 14:43

Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé

Figyelemre méltóan gyors változásoknak lehetünk tanúi manapság az autóiparban – gondoljunk akár a vezetéstámogató rendszerekre, az elektrifikációra vagy az újrafelhasználásra. Átalakulnak a vásárlási szokások is, az autószalonok helyett egyre többen vesznek járművet online. A generatív mesterséges intelligencia pedig várhatóan még több változást kényszerít ki. Az iparág saját versenyképességének fenntartásáért nagy figyelmet fordít a digitalizációra. 

2024. március 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05