Nemzetközi dizájnversenyt hirdet a Viber

forrás: Prím Online, 2015. november 11. 15:28

Magyar művészek kreatív matricaalkotásait is várják a versenyen, a nyertes műveket milliók tölthetik majd le világszerte.

Nemzetközi dizájnpályázatra várja a legtehetségesebb grafikusokat a Viber. Az egyik legnagyobb, több mint 600 millió felhasználóval rendelkező, üzenetküldő okostelefonos alkalmazás második Sticky Fingers versenyén, „Az én városom, az én hangulatom” („My City, My Vibe) pályázaton a Talenthouse művészeti közösséggel együtt keresi az alkotókat a világ minden tájáról. Az érdeklődők a 2015. november 18-ig adhatják le pályamunkájukat.

 



A kreatív alkotók a nemzetközi dizájnpályázaton kedvenc városuk inspirálta matricadizájn-ötleteiket oszthatják meg a világgal. A művészeknek három egyedi alkotáson kell bemutatniuk a kiválasztott helyszín pezsgő hangulatát és atmoszféráját.

A pályaműveket neves zsűri értékeli, ennek tagja Erez Schoher, a Viber kreatív igazgatója, Stanislav Makarenko „Drawk”, az első Sticky Fingers pályázat győztese, Julieanna “YesJulz” Goddard, az online világ egyik meghatározó véleményvezére, illetve a graffitiművész Alec Monopoly. A zsűri első körben 20 pályaművet választ ki, az 5 döntős alkotás pedig ezek közül kerül majd ki. A finalisták lehetőséget kapnak arra, hogy együtt dolgozzanak a Viber kreatív csapatával grafikai ötleteik megvalósításán. A nyertes alkotásokat új Viber-matricacsomagként világszerte több millió felhasználó vásárolhatja majd meg, a legjobbnak talált grafikusok ezzel nemzetközi elismertségre tehetnek szert. A kiválasztott művészek ráadásul minden értékesített matrica után részesedést is kapnak.

A Viber november 18-ig várja a 18 év feletti pályázók kreatív dizájnalkotásait, az érdeklődők a www.viber.com/MyCityVibe oldalán keresztül tölthetik fel pályamunkájukat. A 20 legjobb pályaművet december 9-én, közülük az 5 döntős nevét pedig december 15-én hirdeti ki a zsűri.

 

Kulcsszavak: Viber dizájn verseny

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36