A Led Coding nyerte a Women Startup Competition Romániai elődöntőjét

forrás: Prím Online, 2018. április 27. 08:31

Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, büszkén jelenti be a Február 16-17-én, Kolozsváron megrendezésre került, második elődöntőjének győzteseit.

Az első díjat, a WellCode, nyerte el, akiknek a csapata egy olyan oktatási platformot fejlesztett ki, amely interaktív kurzusokat kínál a kódolás elsajátítására. A romániai startup, alapítója Bianca Costin, arra törekszik, hogy a felhasználók a programozást lépésről lépésre sajátíthassák el a kezdetektől, a profi szintig. A platform az elméleti ismeretekre fókuszál, ahol a felhasználó kvízekkel és interaktív tanulással tesztelve halad tovább a kódolással kapcsolatos fejlettebb tartalmakhoz.

 

A WellCode csapata  2018. szeptember 15-én Londonban versenyezhet az európai roadshow végső győzelméért, amelyen egy 5 napos képzésben és mentorálásban is részt vesznek majd, a döntő, azaz a “Demo Day” előtt. Ebben az évben egész Európában megrendezésre kerülő 12 elődöntőből, a romániai verseny második helyszínként szerepelt, ahol 14 jelentkezőből, az online zsűri által végül nyolc csapat került kiválasztásra. A verseny előtt a szerencsés csapatok másfél napos, rövid mentorálásban részesültek, amely segített felkészülni a bemutatóra, amelyet a Cluj-Napoca International Ballromban mutattak be.

 

"Az hogy a legkülönbözőbb iparágakból kerültek ki ötletek Kolozsváron, az ottani startup szféra növekedésének bizonyítéka." - mondta Müller Tamás, a Women Startup Competition alapítója. "A kódolást oktató platformoktól kezdve a biotechnológiáig jelentek meg  ötletekkel és nagyszerű volt látni, hogy sok női alapító bukkant fel olyan témákban, amelyeket hagyományosan férfiak uralnak."

 

Mind a nyolc startup, amelyet női alapító vagy CEO képviselt, lenyűgöző elődásokkal prezentálta ötleteiket teltház előtt, amit befektetők, üzleti mentorok és az iparág szakértői hallgattak végig. A pitch-ek előtt, a versenyzők rövid szakmai tanácsadásban és mentorálásban részesültek olyan neves női vállalkozók által, mint  Xenia Muntean, aki ügyvezetője és alapítója a Planable-nek és mentora a Silicon Valley-i Draper University-nek. 

 

A második helyezést egy biotechnológiai startup, a GenetiX, nyerte el, amely növeli az emberek várható élettartamát genetikai tesztek és táplálkozási tanácsadás révén. Harmadikként, pedig a Doorie.io végzett, amely mobil applikáción keresztül kínál, személyre szabott szállodai szolgáltatásokat.

 

Annak ellenére, hogy Romániában egyre növekvő számban alakulnak meg startupok, a nők továbbra is nagyon alacsony arányban vesznek részt a startup közösségben. A 2017-es női vállalkozói Mastercard Index szerint Románia 25,3%-os női cégtuljadonosi aránnyal, 54 országból, a 28. helyen áll. A döntés, hogy a második Women Startup Competition elődöntő Kolozsváron kerüljön megrendezésre, segítette szakmai képzésben, tudás és ötlet megosztásban, a közösség és helyi kapcsolatok építésében az ottani motivált, ambiciózus női vállalkozókat.

 

A következő elődöntő március 9-10-én kerül megrendezésre a finnországi Vantaa-ban. A jelentkezés még nyitva áll azoknak a startupoknak a számára, amelyeknél az alapító tagok legalább 50%-os arányban nők vagy női ügyvezetővel rendelkeznek. A további elődöntők listáját, és a jelentkezéshez szükséges információkat a hivatalos oldalon érhetők el. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36