Civileket a Szigetre
Az idei évben is jelentkezhetnek a Szigetre azon civil szervezetek, melyek tevékenysége kapcsolódik a fesztivál Love Revolution filozófiájához és az erre épülő programok tematikájához. Az augusztus 5-11-ig tartó fesztiválra várják a szervezők a fiatalokat foglalkoztató témákban dolgozó, interaktív, többnyelvű programokkal szolgáló szervezetek jelentkezését. A civil Szigeten résztvevő szervezetek a saját tevékenységük megismertetésén túl a civilek közéleti szerepvállalásának fontosságára is felhívják a figyelmet.
Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztály részvételére, nevelésére, integrációjának segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Olyan programokat várnak a szervezők, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét, törekszenek a szigetlakók aktivizálására, a programokba való bevonására.
A pályázatot április 10-ig, kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, amely elérhető a https://civil.sziget.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Díjazták a Sziget fenntarthatósági törekvéseit
- Már készülhetünk a 2020-as Szabadság Szigetére
- A Sziget egy nagy cirkusz
- Nagyszínpadon a Love Revolution
- Egyszerűbbé vált a megmaradt egyenleg visszatérítése a Sziget fesztiváljain
- Hamis biztonságérzet a GDPR-ral kapcsolatosan
- Idén is várja az önkénteseket a Sziget
- A Sziget üdvözli az új szabályozást
- Állásbörzés fesztiváljegy a karácsonyfa alatt?
- Frida Kahlo élményfestés a Szigeten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.