Létrejött az európai napenergia összefogás

forrás: Prím Online, 2021. március 10. 19:51

Az EIT InnoEnergy és a SolarPower Europe összefogásával a közelmúltban megszületett az európai napenergia-kezdeményezés (European Solar Initiative, ESI), amely részint az éghajlatváltozást érintő kérdéseket emeli be az európai közgondolkodásba, másrészt az összefogás tagjai a tevékenységükkel segítik a gazdaság fellendülését, valamint hozzájárulnak az európai zöld megállapodás célkitűzéseinek megvalósításához.

Az ESI kimondott célja az erős európai napelemipar megteremtése a kontinens teljes területén. Ennek részeként ki szeretnék építeni az értéklánc valamennyi szintjét, a nyersanyagok előállításától kezdve az újrahasznosításig, hogy biztosítva legyen az az évi 20 GW többlet energiaszükséglet is, amely a jóslatok szerint Európában a következő évtized során igényként fel fog merülni. Nem elhanyagolható ugyanakkor az a tény sem, hogy a napelemipar megerősítésével évi 40 milliárd eurós GDP növekedés, valamint 400 000 közvetlen és közvetett új munkahely létesítése prognosztizálható.

 

Az összefogás egyik kezdeményezője, Walburga Hemetsberger, a SolarPower Europe vezérigazgatója szerint a napenergia a legalacsonyabb költségekkel rendelkező megújuló technológia, amely alkalmas az európai zöld megállapodás és a zöld helyreállítás céljainak teljesítésére. A most kialakított együttműködés összhangban van az uniós törekvésekkel is. Az EU-ban általános az egyetértés abban, hogy az európai energiarendszer jövőjét a megújuló erőforrások jelentik, ahogy azt is teljes támogatás övezi a tagországok részéről, hogy a zöld energia gyors térhódítása elsősorban az iparági szereplők kölcsönös és szükséges együttműködésre alapozható. 

 

 

„Az alacsony bekerülési költség, az európai technológiai fejlesztések sikere, valamint az ágazatba történő befektetések megtérülése láttán, elérkezett az idő az európai napenergia ipar újjászületésére. A korábbi európai tapasztalatok alapján, figyelembe véve a zöld megállapodás rendelkezéseit az ebben a területben rejlő potenciál kiaknázásában csupán a mérték és a sebesség lesz a meghatározó faktor.” – hangsúlyozta az ESI elindítása kapcsán Diego Pavia, az EIT InnoEnergy vezérigazgatója.

 

A tagállamok részéről szintén fokozott érdeklődés mutatkozik a napelemgyártás megerősítése iránt Európában, mert azzal többé – kevésbé ma már mindenki tisztában van, hogy az ilyen kezdeményezések járulhatnak hozzá igazán az ipari ökoszisztéma rugalmasságának növeléséhez, a kritikus függőségek elkerüléséhez és a minőségi munkahelyek megteremtéséhez is.

 

Magyarországon az EIT InnoEnergy HUB Hungary iroda is felkészülten várja a fejleményeket, és minden segítséget megad a szektor szereplőinek az üzleti lehetőségek kiaknázására, miután hazánkban a megújuló energia részaránya a bruttó végső villamos energia felhasználásban 2030-ra el fogja éri a 21,3 százalékot (40,6 PJ) a Nemzeti Energiastratégia 2030 szerint. A most bejelentett európai napenergia összefogás minden magyarországi, napenergiában érdekelt vállalkozás számára lehetőséget nyújt arra, hogy a következő évtizedek technológiai, energiakereskedelmi és egyéb gazdasági kihívásait képes legyen kezelni.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05