Nincs többé szükség kártyára belépéshez

forrás: Prím Online, 2022. május 7. 10:02

A Wing Zrt. által nemrég felújított Hungária Office Park épületeiben is a TabLog beléptetőrendszer alkalmazásai könnyítik meg az ott dolgozók és a látogatók érkezését. Elfelejthetjük a belépőkártyákat, már nem probléma, ha véletlen otthon marad, hiszen a belépéshez csak a mobil és a TabLog app szükséges. Kevesebb adminisztráció, gördülékenyebb és gyorsabb ügyintézés, egy igazi 21. századi megoldással.

Az irodapark digitális beléptetőrendszerének fejlesztése januártól március közepéig tartott, ez alatt a rövid idő alatt pedig az irodapark összes épületét, beleértve az ott található bérleményeket, valamint a parkolókat, felszerelték a szükséges eszközökkel, így a belépéshez már csak mobil és rajta a TabLog app szükséges.

 

A folyamat a következőképpen néz ki: a vendégek a rendszertől egy e-mailt kapnak, melyben előzetesen regisztrálják adataikat, elfogadhatják a szükséges nyilatkozatokat (pl. GDPR-t). Érkezéskor – mint, ahogy egy reptéri check-in-nél már megszoktuk – a kapott QR kóddal “papírmentesen”, gyorsan és érintés nélkül léphetnek be a kapukon, ha pedig gépjárművel érkeznek, úgy a sorompókon.

 

A TabLog rendszer előnye, hogy az irodaház bérlői igényelhetnek hozzá jelenlét és munkaidőnyilvántartást is; a kettő az egyben megoldás alkalmazásához nem szükséges további beruházás, az up-grade szoftveresen megoldható. Mindez ráadásul a munkavállalóktól sem kíván meg semmiféle plusz erőfeszítést, a rendszerben minden folyamat automatizált.

 

 

 

A mobilos beléptetéssel, legyen az valós vagy virtuális egy időben elindul a munkaidő mérése is. A kapott adatok pedig – akár automatizálva is – rendezett formában továbbíthatók a bérszámfejtés részére, ezzel lényegesen gyorsítva és teljesen digitalizálva a folyamatot.

 

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a cégek többségénél már hibrid munkavégzés folyik. A TabLog rendszere erre is megoldást kínál: távoli munkavégzés esetén is elindítható a munkaidő telefonon az appban. A TabLog megkönnyíti a kollégák közötti kooperációt és közös munkát is: segítségével mindenki valós időben látja, hogy ki van bent az irodában, vagy ki dolgozik távolról. 

 

A TabLog beléptetőrendszere ugyanakkor nemcsak a munkavállalókat és a vendégeket szolgálja ki, a kényelmesebb, gyorsabb és pontosabb nyilvántartás  az épület üzemeltetés számára is könnyebbséget jelent; a digitalizáció révén az egész beléptetési, jelenlétnyilvántartási rendszer (kerülve a papír felhasználását) ökológiai lábnyoma a korábban alkalmazott megoldások töredéke. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55