Európa legjobbjai között a Growww Digital
Elnyerte a Google CSS Premium Partner minősítését a hazai fejlesztésű ROIshopper, a Growww Digital árösszehasonlító szolgáltatása.
Ezt a minősítést az Európai Unió felső 25 százalékában lévő Comparison Shopping Partnerek kaphatják meg, objektív mérőszámok alapján. Ezzel a Growww Digital az első olyan digitális marketing-ügynökség Magyarországon, amely Google Kiemelt Partner cím mellett CSS Premium Partner címet is szerzett.
„Két éve azzal a céllal indítottuk el a szolgáltatásunkat, hogy segítsünk a hazai vállalkozások számára leküzdeni a külföldi e-kereskedőkkel szembeni többéves versenyhátrányt. Ezért vagyunk nagyon büszkék az új minősítésre” – árulta el Szabó László online-növekedési szakértő, a Growww Digital alapítója.
Mint ismeretes, a Shopping hirdetési forma 2019-ben vált elérhetővé Magyarország, Románia és Szlovákia piacain, majd gyorsan meghatározóvá vált. A hirdetési formátum jelentősen átalakította a hirdetési szokásokat, hiszen akár 70 százalékát is kitehetik egy webáruház teljes, Google Adsből érkező forgalmának.
A Shopping kelet- és közép-európai indulásakor a Growww Digital volt a régió első ügynöksége, amely CSS licencet szerzett 2020-ban. A növekedésvezérelt digitális marketing-ügynökség mára 12 országban támogat Shopping kampányokat, mintegy 250 e-kerekedő számára.
A Google CSS Partner Programja keretében a hirdetők kedvezményesen jeleníthetik meg Shopping hirdetéseiket. A program az Európai Unió monopóliumellenes szabályozása következtében jött létre. A keresőóriás ezzel biztosítja, hogy az e-kereskedők számára ne csak a Google saját CSS-e, a Google Shopping legyen az egyetlen út a Shopping hirdetések indításához.
Kapcsolódó cikkek
- Az ígéret földje: nőtt, nő és nőni fog az e-kereskedelem
- A ruházat mindent visz, de az egészséget is online vesszük
- A GLAMI divatkereső tovább terjeszkedik Európában
- A márkaépítés kulcselemévé vált a gamification
- 2021: a meglepetések éve lett az e-kiskereskedelemben
- A Lumenet együttműködési megállapodást kötött a Webshippy-vel
- Európában is kiemelkedő a hazai e-kereskedelem bővülése 2021-ben
- 5,4 billió dollárt is elérhetik idén a globális e-kereskedelemből származó bevételek
- Kiderült, mennyit keres egy marketinges
- E-kereskedelmi Konferencia Visegrádon
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és építőiparban dolgozók 60%-a mindhárom piacon kifejezte, hogy szívesen elsajátítaná az új technológia alkalmazását.
Az állam megteheti, hogy digitalizál, kérdés, hogy miként fogjon hozzá
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak. A KPMG a Global Tech Report 2024 adatai alapján igyekezett választ adni a digitális közigazgatással kapcsolatos aktuális kérdésekre, és felvázolni azokat a lehetséges lépéseket, amelyeket a kormányzati tisztviselők tehetnek meg a digitális átalakulás érdekében. Az adatok 118 kormányzati technológiai vezető és döntéshozó válaszain alapulnak, többségében (60%) Európából, továbbá Ázsia és a Csendes-Óceán térségéből (21%), valamint Észak-, Közép- és Dél-Amerikából (19%).
A félelem és a kapzsiság irányítja a kriptopiacot
A befektetői hangulat jelentősen befolyásolja a kriptovaluták értékét a metaverzum kriptopiacán visszaeséskor – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem új kutatásából.