Prim Hírek

Elmúlt a nyár, s vele együtt túléltünk egy újabb - tipikusan a jobb sorsra érdemes családapákat megfertőző - fotózási kényszerrohamot is. Most, az év hűvösebbik feléhez közeledve kapjuk elő azokat a képeket, amelyeknek a legjobban kellett volna sikerülniük! "Józsi bácsi áll a tengerparton" (értsd: gyönyörű tengerpart, előtte fekete, a kuglik ősatyját is megszégyenítő formájú folt). "Kati néni a naplementében" (értsd: Kati néni piros szemmel, mögötte fekete alapon szürke maszat). "Jani a Mont Blanc előtt" (értsd: kék háttér előtt apró fehér hegy, lábánál felismerhetetlen alak, balra fönt a látvány egynegyedét elfoglaló ujjvég).

Nézzünk szembe a tényekkel: hiába vettük meg a postaládánkba gyömöszölt színes prospektuson felbuzdulva szuper tükörreflexes kameránkat, s hiába lett a képek többsége szép és éles (szemben a régi automata kamerák mindig homályos fotóival), pont a legjobb - vagy inkább mondjuk így: a legfontosabb - képeink nem lettek olyanok, mint szerettük volna. Enyhítheti fájdalmunkat, hogy Józsi bácsi a róla készült képnek megfelelően valóban sötét, tehát kompozíciónk szemantikailag helyesnek mondható, fotótechnikailag azonban ettől még nem végeztünk a topon. Vegyük hát ezt a "napsütéses tengerpart előterében alak" témát, és vesézzük ki egy kicsit jobban!

A modern kamerák számtalan csodálatos trükkre képesek, ezeket azonban tudni kell használni. A használati útmutatók segítenek a gombok, kallantyúk és csavarók kezelésének elsajátításában (nem mintha az automata állás nem lenne szinte mindig jobb annál a beállításnál, amelyet mi összeszerencsétlenkedünk), fényképezni azonban nem tanítanak meg minket. Józsi bácsi példája esetében az amatőr fotós ott követi el a hibát, hogy azt hiszi, a kamera is azt látja, amit az ő szeme. Ez sajnos nem így működik. Ne felejtsük el: a fényképezés folyamatának végterméke többnyire egy kisméretű papírkép. A tükörreflexes kamerák nézőkéi csak azt mutatják, hogy mi jut a negatívra, de azt nem, hogy az előhívás után az hogyan fog a papíron megjelenni. Így például vegyük figyelembe, hogy a fényességben szemünk felbontóképessége jobb, mint a negatívé! Ez nem feltétlenül a film hibája: egy olajfestmény napsütötte tisztása sem világít úgy, ahogy a valóságban. A papír sem adja vissza a szemmel látható fényhatásokat. (Egy egyszerű kísérlet: próbáljunk meg egy-két napsütéses képet erős fehér fénnyel, például halogénégővel megvilágítani! Ez szinte életre kelti a színeket.)

Mindig gondoljuk meg tehát, hogy melyik a témának az a része, amelyre fókuszálni akarunk! Esetünkben a nagyon világos háttér miatt az előtérben álló alakból semmi sem fog látszani. Mit tehetünk ilyenkor?

A legegyszerűbb, ha a kompozíció alanyát úgy állítjuk be, hogy minél több fény érje. Ez sajnos nem mindig megoldható, ráadásul előfordulhat, hogy túl kontrasztossá válik tőle az arc. Ilyenkor érdemes a fényképezőgép szelektív fénymérőjét használni: ez lehetővé teszi, hogy a fénybeállítást a témán rögzítsük, tehát nem az erős háttérfényhez, hanem a gyengébb, sötétebb részlethez állítódik és rögzítődik a fénymérő. De ne igyunk előre a medve bőrére: ekkor ugyanis a háttér válhat túl világossá, esetleg annyira, hogy nem is látszik belőle semmi. Szélsőséges esetben jobb lemondani a fényképezésről, vagy jó magyar ember módjára elereszteni egy-két próbát, és utána otthon szentségelni.

Talán a legjobb megoldás lehet - ha elég intelligens a gépünk - a vaku használata. Ne csodálkozzunk: a vaku hasznos segédeszköz lehet akkor is, ha verőfényes nappal van! Egy ilyen beállítást elvégezni már nem olyan egyszerű, a folyamat gépenként változhat, de ha már a készülékre nem sajnáltuk a pénzt, egy kicsit igazán kísérletezhetünk, a negatív nem annyira drága! A megoldás lényege természetesen az, hogy az elöl álló alakot a vaku megvilágítja, így az nem lesz sötét, a háttér viszont elég világos ahhoz, hogy jó látsszon, de elég "messze van", hogy ne zavarja meg a villanófény. Aki egy ilyen képet fél perc alatt maximum három próbálkozásból megcsinál, viheti a hangszórót!