Toshiba: Olcsó kék lézeres DVD technológia
Az Advanced Optical Disc (AOD - Továbbfejlesztett Optikai Lemez) technológia egy újraírható DVD formátum, amely kihasználja a kék színű lézerek által nyújtott nagyobb adatsűrűség előnyeit, ugyanakkor jóval olcsóbb és praktikusabb, mint a rivális kék lézeres megoldások.
Az új technológiát a Toshiba a szintén japán NEC-vel közösen fejleszti. A megoldás a kanadai Optical Storage 2003 konferencián kerül bejelentésre a jövő héten. Az újraírható AOD lemezek pontosan akkorák, mint egy CD, vagy DVD lemez, és 36 GBájt adat tárolására alkalmasak egy oldalon, azon belül pedig két rétegen. Elérhetőek lesznek azonban kisebb kapacitású, 20 GBájtos lemezek is, egy adathordozó réteggel. A technológia emellett két, csak olvasható lemezformátumot is támogat 15, illetve 30 GBájt tárolókapacitással.
A jelenlegi DVD lemezek egyoldalas, egyrétegű kialakítás esetén 4,7 GBájt adatot képesek eltárolni.
Az AOD formátumot a Toshiba és az NEC a közelmúltban a DVD Fórum elé terjesztette, mint a DVD technológia lehetséges utódját. A megoldás a Blu-ray elnevezésű technológiával verseng, amely szintén kék lézerre épül, és kilenc társaság, név szerint a Sony, a Hitachi, az LG Electronics, a Matsushita Electric Industrial (Panasonic), a Philips Electronics, a Pioneer Electronics, a Samsung Electronics, a Sharp, és a Thomson Multimedia támogatja.
Mindkét technológia a jelenleg alkalmazott vörösnél rövidebb hullámhosszú kék lézerre alapozza a tárolókapacitás növelését, amely lehetővé teszi, hogy az író/olvasó fej kisebb lemezterületekre fókuszáljon, és így az adatbitek közelebb kerülhessenek egymáshoz.
A Sony áprilisban kiadta az első Blu-ray készüléket, amely egyelőre azonban csak Japánban kapható, ára pedig igen borsos, mintegy 3800 dollár.
Az AOD megjelenése egyelőre azonban még várat magára. A formátum véglegesítését a DVD Fórum az év második felére várja, az első készülék prototípusok pedig 2004-ben jelenhetnek meg, közölte Junko Furuta, a Toshiba egyik szóvivője. A piaci megjelenés pontos ideje a kereslettől is függ majd.
A
szóvivő szerint az AOD egyik előnye, hogy jóval olcsóbb megoldást kínál, mint a
rivális megoldások. A technológia ugyanis nem igényli a lemezt védő
cartridge-ek alkalmazását, amelyek - például a Blu-ray esetében - bonyolulttá
teszik a meghajtó mechanikáját, és a lemez árát is jelentősen növelik.
Kapcsolódó cikkek
- 2008-ig minden Toshiba laptopban lesz HD DVD meghajtó
- Toshiba HD DVD író laptopokhoz
- Új Toshiba HD DVD lejátszó és jelentős árcsökkentés
- Toshiba laptop HD DVD íróval
- Toshiba HD DVD író noteszgépekhez
- Második generációs Toshiba HD DVD-lejátszók
- 3 rétegű duplaformátumú kéklézeres DVD lemezek
- November 15-én érkezik Európába az első HD DVD lejátszó
- Elhalasztja a HD DVD rekorder startját a Toshiba
- Még mindig egységes DVD formátumot szeretne a Toshiba
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.