240 millió dollárt fektet az Infineon kínai közösvállalkozásába

Tóth Kristóf, 2003. július 28. 21:50
Európa második legnagyobb chipgyártója a dinamikusan növekedő kínai memóriapiacból szeretne nagyobb részesedéshez jutni azzal a közös vállalkozással, amelybe a társaság az elkövetkező 5 év folyamán 240 millió dollárt kíván fektetni.
Az Infineon hétfői bejelentése szerint a társaság egy olyan közös vállalkozást kíván létrehozni Kínában, amely memóriachipek tesztelését és összeszerelését fogja végezni az országban. A helyszín egyáltalán nem véltetlen, hiszen Kína az utóbbi időben a világ egyik legnagyobb IT piacává vált, és jelenleg is rendkívül lendületes fejlődést, növekedést mutat.

A müncheni székhelyű társaság jelenleg a szerződéses chipgyártó Semiconductor Manufacturing International Corporation-nel (SMIC) áll szerződésben a kínai piacon, amelynek keretében az utóbbi társaság memóriachipeket gyárt az Infineon számára Shanghai-ban.

Az Infineon célja, hogy a kínai DRAM memóriapiac mintegy 40 százalékát megszerezze a közeljövőben, derült ki a társaság közleményéből.

Az új közös vállalkozás lehetővé fogja tenni az Infineon számára a memóriachip-magok kínai tokozását, és tesztelését, amely jelentősen növeli a társaság tevékenységének hatékonyságát az ázsiai régióban. A Suzhou-ban (Jiangsu tartomány, Kína) épülő gyár és tesztüzem az Infineon, valamint a China-Singapore Suzhou Industrial Park Venture (CVSC) közös vállalkozása lesz.

A két társaság az elkövetkező tíz évben mintegy 1 milliárd dollárt kíván fektetni a vállalkozásba. A gyár építése októberben kezdődik, a tömegtermelés megkezdése pedig 2005 elejére várható. Az új üzem mintegy ezer munkahelyet teremt.

Kulcsszavak: Infineon DRAM Kína +céginfo

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36