A brüsszeli bizottság "még egy utolsó lehetőséget" ad a Microsoftnak

MTI Sajtóadatbank, 2003. augusztus 7. 10:50
[smallimage 1 left] Az Európai Bizottság szerdán "még egy utolsó lehetőséget" adott a Microsoftnak arra, hogy az ellene indított trösztellenes eljárás befejezése előtt megtegye az üggyel kapcsolatos észrevételeit.
A figyelmeztetést a harmadik olyan kifogási nyilatkozat tartalmazza, amelyet a bizottság az amerikai szoftvergyártó óriásvállalat ellen folyó vizsgálata során kiadott.

A három éve tartó eljárás annak a gyanúnak az alapján indult meg, hogy a Microsoft a személyi számítógépeken használt operációs rendszerek piacán szerzett uralkodó pozícióját a versenyszabályokba ütköző módszerekkel akarja kiterjeszteni az alacsonyabb teljesítményű szerverekére.

A bizottság azt is szabályellenesnek tartja, hogy a cég - gyakorlatilag eltávolíthatatlanul - beépítette operációs rendszereibe Media Player nevű szoftverét, amely hang- és videófájlok letöltés nélküli hallgatására, illetve nézésére szolgál.

Az EU végrehajtó intézményének álláspontja szerint mindez gyengíti az adott piacokon folyó szabad versenyt, elfojtja az innovációt, és végső soron a fogyasztók választási lehetőségeit is korlátozza.

Monti szóvivőjének közlése szerint a mostani, immár harmadik - és Brüsszelben az utolsónak szánt - kifogási nyilatkozat egy rendkívül kiterjedt és mélyreható piacfelmérésen alapul, amelyet a bizottság az érintett felhasználók, alvállalkozók és versenytársak körében végzett. A vizsgálatba összesen mintegy 200 vállalatot vontak be.

A nyilatkozat nem bővíti újabb elemekkel az előző kettőben megfogalmazott állításokat és kifogásokat, viszont rendkívül meggyőzően alátámasztja és megerősíti azokat - mondta a szóvivő. Szerinte ezzel a bizottságnak a Microsoft eljárását kifogásoló álláspontja olyannyira megerősödött, hogy azt már lehetetlen figyelmen kívül hagyni.

A legsúlyosabb kifogás a számítógépek - munkaállomások és szerverek - hálózati együttműködtethetőségét érinti. A bizottság szerint a Microsoft itt azzal sérti meg a tisztességes verseny szabályait, hogy az asztali gépek operációs rendszereinek piacán élvezett uralkodó pozícióját kiterjeszti a kisebb teljesítményű szerverekére.

Ezt azzal éri el, hogy visszatartja vagy csak nagyon szelektíven osztja meg a PC-k és a szerverek közötti csatolókra vonatkozó technikai információkat más érdekelt cégekkel, elsősorban az alternatív szerverek gyártóival. Így a Windows valamelyik verzióját futtató PC-k hálózatán ez utóbbiak termékei nem versenyezhetnek egyenlő feltételekkel.

A bizottság piacfelmérése során megkérdezett felhasználók túlnyomó többsége azt a választ adta, hogy szoftverbeszerzési döntéseiket mesterségesen befolyásolja a Microsoft üzletpolitikája. Mivel az amerikai cég nem bocsátja rendelkezésre a szerverek egymás közötti, illetve a szerverek és az asztali gépek közötti együttműködést biztosító protokollokra és csatolókra vonatkozó technikai információkat, sok esetben csak ezért kénytelenek Microsoft-termékeket választani.

Monti szóvivője nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, meddig tarthat még a három éve húzódó eljárás. Szerinte ez az érdekelt cégek és elsősorban a Microsoft további lépéseitől függ. "De inkább hónapokról, mint évekről lehet szó" - mondta.

Az amerikai céget elmarasztalása esetén igen nagy összegű bírsággal sújthatják. Ennek lehetséges nagyságrendjét azonban bizottsági illetékesek ismét csak nem hajlandók megbecsülni, mert ez sok tényezőtől - köztük a visszaélések időtartamától és súlyosságától, az adott cég piaci részesedéséről és más körülményektől - függ.

A Microsoft ugyanakkor a luxembourgi Európai Bíróságon megtámadhatja a bizottság döntését, ami további évekkel nyújtaná el az ügyet. Ez akár elég is lehet ahhoz, hogy az adott piacokon visszavonhatatlanul megszilárdítsa egyeduralkodó helyzetét.
Kulcsszavak: Microsoft Windows verseny EU

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55