Symantec: Világelső a védelmiszoftver-gyártók között
A Symantec piaci részesedésének növekedését hangsúlyozza az, hogy a második helyezett céggel szembeni előnye a 2001-es nem egészen 5 százalékpontról több mint 9 százalékpontra nőtt 2002-re. A jelentés szerint a Symantec az előző évhez mérten 40 százalékkal növekedett. Ez több mint négyszeresen múlta felül a védelmi szoftverek iparágának egészéét, amely 9 százalékot tett ki. Az általános teljesítményt két, a jelentésben tárgyalt szegmens alapozta meg: a védelmi infrastruktúra szoftverek és a védelemkezelő szoftverek.
A Symantec harmadik éve folyamatosan őrzi vezető helyét a védelmi infrastruktúra szoftverek terén. A Gartner Dataquest meghatározása szerint ide a vírusellenes, a titkosító, a behatolás-érzékelő, a hálózatvédelmi (tűzfal és virtuális magánhálózat), a webtartalom-szűrő, valamint a védelmi eseményeket és teljesítményt kezelő szoftverek tartoznak. A Symantec piaci részesedése a 2001-es 21 százalékról 2002-re 2 százalékra nőtt, míg a mögötte álló versenytársáé ez idő alatt 2 százalékponttal csökkent. A Symantec 2000 és 2002 közötti 39 százalékos halmozott éves növekedése a szakma 13 százalékos növekedésének háromszorosa.
Kapcsolódó cikkek
- Az internet biztonsága és a serdülők
- Symantec Veritas NetBackup 6.5: következő generációs adatvédelem
- Symantec Endpoint Protection nyilvános béta verzió
- IT hálózatok teljesítmény-optimalizálása az Atigristől
- Hibás Symantec-frissítés bénított le kínai PC-ket
- Adatlopástól félnek az internetezők
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Felmérés a vállalatok mentési és archiválási szokásairól
- Phion IT-biztonsági megoldások a Kapsch-tól
- Symantec-segítség a tavaszi lomtalanításban
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.