A felhasználók 80%-a hasznosnak tartja otthoni internetét

forrás Prim Online, 2003. november 5. 14:52
Az NRC-TNS augusztusi NetMonitor kutatásának alkalmával a gyakori internetezők (hetente többször internetezők) körében vizsgálták az ISP szolgáltatókat és az otthoni internethasználat helyzetét.
A fontosabb eredményeket összefoglalva megállapítható, hogy a gyakori (hetente többször) internetezők nagyobb része már rendelkezik otthoni előfizetéssel és 40%-uk minimum 11 órát tölt egy héten aktív internetezéssel.

A gyakori internetezők 68% -a ért egyet abban, hogy az internet segít munkájuk, tanulmányaik hatékonyabb elvégzésében, 62% szerint az internethasználat fejleszti számítógépes tudásukat, 60% állítja, hogy informáltabbak lettek a világ többi országáról, illetve, hogy több emberrel tudnak kapcsolatot tartani (66%). Abban azonban nem értenek egyet, hogy az internet hatására csökkent volna náluk az egyéb információs csatornák használata, úgy, mint az újságolvasásé, TV nézésé vagy rádióhallgatásé (56%). Nem érzik továbbá úgy, hogy kevesebb időt töltenének családjukkal, barátaikkal (83%), illetve kevesebbet járnának szórakozni (72%).


Otthoni hozzáféréssel rendelkezők gyakori internetezők:

A három legfontosabb említett szempont az internetszolgáltatással kapcsolatban az ár (58%), a gyorsaság (52%) és a korlátlan elérés (38%). Az otthoni előfizetők 51%-a elégedett az internetszolgáltatója sebességével, ár tekintetében viszont csak 34% nyilatkozott pozitívan. Fontos azonban megjegyezni, hogy az otthoni előfizetéssel rendelkezőknek csak a negyede tartja kifejezetten magasnak az internet költségeit.

Az otthoni internet-hozzáféréssel rendelkezők közel 40%-a elégedetlen szolgáltatójával, leginkább azok, akik dial up-kapcsolattal rendelkeznek. Ők el is gondolkodtak már azon, hogy lecserélik jelenlegi szolgáltatójukat, de a válaszokból az is kiderül, hogy az elégedetlenkedők felének más szolgáltató hiányában nincs lehetősége áttérni kedvezőbb internet szolgáltatásra. Az otthoni előfizetéssel rendelkezők 32%-a lecserélné jelenlegi szolgáltatóját, ha más szolgáltató ugyanazt 20-30%-al olcsóbban biztosítaná. Az internet sebessége szintén fontos szempont: az otthoni felhasználók 44%-a váltana szolgáltatót, ha ugyanazért az árért gyorsabb internet-hozzáférésre nyílna lehetősége.

Mindenképpen fontos megemlíteni a fentiek mellet, hogy az otthoni hozzáféréssel rendelkezők 80%-a rendkívül hasznosnak tartja az otthoni internetet. 35%-uk véleménye szerint komfortosabb lett családjuk élete. 15%-uknak munkahelye támogatja az otthoni internet-használat költségeit. Ezen felhasználók felének az internetezés teljes költségét fizeti a munkaadó. Általánosságban az otthoni felhasználók átlagosan 5-10ezer forint között költenek havonta internetre.

Otthoni hozzáféréssel nem rendelkező gyakori internetezők

Ezek a felhasználók állnak legközelebb az otthoni internet bevezetéséhez, így ez a csoport véleménye kiemelten fontos otthoni előfizetések számának növelése szempontjából. Azok, akik nem rendelkeznek otthoni internet előfizetéssel, három fő okot jelölnek meg arra, hogy eddig miért nem vezettek még be internetet otthonukba. Ezek az okok a következők: 53% állítja, hogy nem engedheti meg magának anyagilag; 38% túl drágának tartja; és 34% szerint nincs otthoni internet előfizetésre szükség. Szerintük úgyis van olyan hely, ahol ingyen hozzáférhetnek az internethez.

Jelenleg az internetezőket nagyban befolyásolják az internet-előfizetéshez kapcsolódó kritériumok (pl. Akkor is ki kell fizetni a teljes előfizetési időszakra vonatkozó díjat, ha valaki az előfizetési időszak alatt visszamondja a szolgáltatást). Ha a felhasználók bármikor anyagi kár nélkül lemondhatnák az otthoni előfizetésüket, akkor az otthoni internettel nem rendelkezők 2/3-a jobban hajlana az internet otthoni bevezetésére.

Az otthoni internettel nem rendelkezők közel 20%-a fél éven belül tervezi bevezetni otthonába az internetet. Ezeknek a felhasználóknak több mint 2/3-a szélessávú kapcsolódási módot tervez igénybe venni, de még döntő többségük nem tudja, hogy melyik szolgáltatót választja majd.

A kutatás módszertana

NetMonitor néven közös kutatássorozatot indított az NRC Piackutató Kft. és a TNS Gazdasági és Társadalmi Marketing Tanácsadó Kft . A kutatócégek 2003. novemberig 10.-ig különböző témakörökben, többek között a gazdaság, informatika és a telekommunikáció területén végeznek havonta online felméréseket. Augusztusi kutatásunk alkalmával az ISP szolgáltatókat vizsgáltuk a gyakori internetezők körében. Az adatfelvétel 2003. augusztus 28-szeptember 5.-e között zajlott. A több mint 520 érvényes kérdőív adatai az internethasználatot befolyásoló legfontosabb jellemzők (nem, kor, iskolai végzettség és településtípus) alapján reprezentatívak a hetente többször internetező magyarországi felhasználókra (a TNS InterBus nagymintás kutatás adatai alapján).

Kulcsszavak: kutatás TNS NRC trend

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36