Prim Hírek

A témában egyébként az egyik legautentikusabb Márai Tamás előadása a világhálóról a Mindentudás Egyetemén, rádöbbentette a cikkírót, hogy a korai szakaszában tényleg hihetetlenül dinamikusan fejlődő világháló provinciálisan milyen gyorsan beleragadt a korai stádiumban összelapátolt technológiai háttér adta keretekbe.

Az IP protokoll címkorlátja volt az első frász a hálópolgárságra. A v2-es változat 32-bites számkiosztásával megcímezhető [háló]pontok száma mindössze 4 milliárd (a cikkíró kerüli a hostot, amivel Márai Tamás a nézőket idomítgatta). Ráadásul, nem is lehet minden címet hatékonyan kihasználni. A világháló kezdeti növekedési sebessége, különösen a HTTP protokoll megjelenésével, azzal fenyegetett, hogy 2002-re elfogy a címezhető tartomány. Ez ugyan nem következett be, mint azt ma már jól látjuk, de nem biztos, hogy a legokosabb orvoslási mód folytán.

A legkisebb kényszer elvét követve, az IETF, a világháló mérnöki főtanácsa, olyan tűzoltó megoldásokat talált ki, amelyek alkalmasnak látszottak arra, hogy azok átmeneti használata mellett egy fejlettebb megoldást fejleszthessünk ki, és megszervezhessük az áttérés módozatait. A tűzoltó megoldás trükkjeit az IP v4-es változatba rögzítették. Az IP-címek fogyása drámaian lecsökkent, egyebek közt azért is, mert a hálóra igyekvők száma sem nőtt olyan ütemben, mint régen. A legnagyobb mentsvár azonban a NAT címfordítási protokoll bevezetése volt, ami lehetővé tette, hogy alhálózatokban az IP címeket lényegében tetszőlegesen lehet használni, mert egy operációs rendszeri funkció elvégzi a belső hálózat és a külső közti közlekedés bonyolításához szükséges adatcsomag címtranszformációkat. A távoli adatok eléréséhez így elég néhány szál globális cím. Ez drámaian csökkentette a globális címfogyást.

Néhány IP címtartományt ki is jelöltek a helyi (LAN) hálózatok címzésére, és ezeket a világháló távoli pontjait összekötő útválasztók (routerek) nem is hajlandók továbbítani, hogy a LAN-ok munkája zavartalanabb maradhasson. A globális és lokális világhálós pontok közti forgalom szabályozására pedig bevezették a tűzfalakat, amelyek szűrik az IP csomagok forgalmát, még biztonságosabbá téve a belső hálózatok működését.

Néhány olyan protokoll-módosítást is bevezetett az IP v4-es, ami a titkosított üzenetforgalmat, és az átviteli szolgáltatás minőségének a kézben tarthatóságát segítette. Szó-mi-szó, az IP v4-es tulajdonképpen hatalmas siker. Annyira, hogy már túlnyerte magát. Most mindenki itt csöttönöz a langyos IP v4-es pocsolyában, és esze ágában sincs azzal foglalkozni, hogy eredetileg a mérnökök ezt csak átmeneti állapotnak képzelték. Leginkább, nem is tud róla. Na, legyen is elég ennyi az IP v4-es dicséretéből!

És közben elindult az IP vNG, következő generációs IP protokoll koncepciójának a kialakítása. A munka tulajdonképpen rendkívül gyorsan haladt, majdhogynem kész volt már akkor, amikor az IP v4-es változatot elfogadták. És ennek épp tíz éve. Az új változat megkapta a 6-os számot (érdekes, hogy a Linuxnál is hasonlóan alakult a sikeres változatok számozása, ott is a páros számok jelzik a stabil, a nem kísérleti állapotot). Már szinte a szabványjavaslat elfogadása utáni hónapokban óriási ricsajjal bombázták a termékgyártók a piacot azzal, hogy termékeikben (útválasztókban, operációs rendszerek kommunikációs alrendszerében) már implementálták az IP v6-os protokollt. Aztán azóta szinte megállt az élet az új változat körül. Legalább 8 éve nincs igazi haladás. Az IP v6-osra áttért cégekről szinte semmi hír. Nincs elég tapasztalat az IP v4 - IP v6 - IP v4-es keresztkommunikáció problémáiról, amit majd éles üzemben, sok seb árán szerzünk majd meg, ha ez így megy tovább.

Mivel az IP v4-es által adott türelmi idő irgalmatlanul véges, a késlekedés egyértelműen nagy felelőtlenség a szakma művelőitől. A bitcsövek kihasználhatóságát rontja az, ha nem alkalmazzuk az IP v6-os korszerűbb átviteli protokolljait. Ilyen például a jobb adatvédelem, vagy a szolgáltatás minőségének a hatékonyabb szabályozhatósága. Nem beszélve arról, hogy a 128-bites címtartomány végre kilábalást enged a v2-es korszak fő problémájából, a keskeny címtartományból. A több címezhető eszköz nemcsak a számítógépes pontok növekedése miatt fontos. Olyan eszközök miatt is egyre sürgetőbb, mint a személyi kommunikátorok, a háztartási elektronikus eszközök (autó- és más jármű fedélzeti komputer, hűtőgép, vezérelhető fényforrás, edzőcipő, bébicsősz, szívritmus-alarm, kávéfőző, vikkendházfűtés, automata szervizhívó stb.), amelyek hatalmas mennyiségű címet fognak fogyasztani. A hálópontok száma most kezd csak igazán megnövekedni, várhatóan hihetetlen sebességgel. Ahogy arra Márai Tamás is utalt az előadásában. Helyesen, de nem elég drámaian, hogy felrázza a szakma figyelmét a vészesen bekövetkező címkatasztrófára.