Az első nem japán nemzetiségű vezető a Canon CCI-nél

Új vezető a Canon Consumer Imaging Europe élén

forrás Prim Online, 2004. február 9. 23:06
A Canon bejelentette, hogy 2004. február 2-ai hatállyal Mogens Mølgaard Jensen-t nevezi ki a Canon Consumer Imaging Europe üzleti divízió (CCI) élére. Az első nem japán nemzetiségű vezető, a dán Mogens Jensen, Hiroshi Komatsuzaki-t váltja e pozícióban. Komatsuzaki, kinek eddigi tevékenysége révén a Canon 2000 óta jelentős piaci növekedést realizált, az anyavállalatnál tölt be majd új tisztséget.
A CCI egyike a Canon három európai üzletágának. A másik két ágazat - a Canon Business Solutions (CBS), illetve az Industrial Products - egyesült királyságbeli központtal működik. A Canon 2003-as 23.866 millió eurós globális nettó árbevételének 30%-át az európai piac adta. Mogens Jensen jelentős tapasztalattal rendelkezik a fogyasztói elektronikai piacon, hiszen korábban a Canon Dánia elnöke volt (1995 és 2000 között), azt megelőzően pedig a Hewlett Packard Dánia elnöki tisztjét töltötte be, 1992 és 1995 között.

A Canon CCI frissen kinevezett vezetője korábbi pozíciójában, a Canon üzletfejlesztési és stratégiai igazgatójaként részt vehetett az európai üzleti tevékenységek teljes átszervezésében, amikor is több fontos üzleti funkciót centralizáltak, illetve integráltak. "Kihívásokkal teli gazdasági környezetben hoztuk létre az új üzleti modellt - az alapoktól építettünk mindent újra -, mégis rekord nagyságú forgalmat, illetve magas árrést értünk el. Az átszervezés befejezésével immár teljes mértékben a növekedésre fókuszálhatunk."

Mogens kifejezetten ambíciózus üzleti célokat tűzött ki 2004-re. A 2003-as évhez képest több kulcsfontosságú termék-kategória eredményeit a duplájára kívánják növelni. A Canon vezeti a digitális fényképezőgépek európai piacát. A digitális-tükörreflexes (SLR) kamerák piacán a Canon jelen pillanatban több mint 80%-os piaci részesedéssel rendelkezik; mely piacon a növekedés eléri az 500%-ot.
Kulcsszavak: Canon CIO +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32