Mac OS X Tiger: beelőz az Apple?

Kiss Ádám Zoltán, 2004. június 29. 13:35
Steve Jobs Apple főnök a cég WDC fejlesztő konferenciáján bejelentette, hogy 2005 első felében piacra dobják a Mac OS X operációs rendszer legújabb, Tiger nevű változatát, amivel több területen is szeretnék megelőzni a Microsoftot.
A különböző verzióiba más és más nagymacskáról elnevezett operációs rendszer legújabb példánya Jobs szerint 150 fontos újítást hordoz magában, ezek közül azonban még csak néhány van bemutatható formában. A legfontosabb lépésnek a rendszer viszonylag korai, 2005 első felében történő bemutatását tartotta, ezzel várhatóan több mint egy évvel megelőzve a Windows Longhorn változatának megjelenését. A puszta időtényező mellet legalább ilyen fontosnak tartotta Jobs a Tiger-ben debütáló fájlkereső rendszert. Ez elmondása szerint az iTunes-ban már ma is működő megoldás továbbfejlesztett változata, és nagyon hasonló dologra vállalkozik, mint a Longhorn-ba az eredeti tervek szerint bekerülő kereső, vagyis általános keresésre teljesen különböző fájlformátumokban. Így a rendszeren belül nagyságrendekkel könnyebb lenne keresések végrehajtása, hiszen mindegy, hogy például e-mailről, valamilyen alkalmazásról, vagy címjegyzékről van szó. A szerénynek éppen nem mondható Jobs kijelentette, hogy "ismét a konkurencia elé kerültünk, és ezúttal is az Apple az igazi fejlesztő, mindenki más csak a nyomainkat követi". Tény, hogy a Microsoft jelenlegi álláspontja szerint a Longhorn csak 2006-ra készül el, és kimarad belőle, vagy csak csökkentett funkciókkal jelenik meg a forradalmi újdonságként várt fájlkezelő rendszer. Ám mind 2005, mind 2006 messze van még, és nem ez lenne az első eset, hogy egy vállalat a konkurencia hatására módosítja ütemtervét.
Kulcsszavak: opsys Mac OS X Mac Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32