Microsoft-partnerkonferencia: bővülő lehetőségek, növekvő beruházások
A konferencia fő előadásait Allison Watson, a Microsoft nemzetközi partneri értékesítési és marketingcsoportjának alelnöke mellett a Microsoft több vezető tisztségviselője tartotta, a fénypont pedig Steve Ballmer vezérigazgató beszéde volt.
A Microsoft Partner Program újraindításának sikerén felbuzdulva a Microsoft a Megoldás Kompetenciákhoz szorosan kapcsolódó programokat és egyéb lehetőségeket fog bemutatni, amelyek révén a partnerek egyértelműen meg tudják határozni, és ki tudják alakítani az üzleti modelljüknek leginkább megfelelő - egy vagy több - megoldási szakterületet, ezzel pedig még nagyobb üzleti lehetőségekre tehetnek szert. Az elkövetkező év folyamán a Microsoft több területen is átalakítja a partnereket segítő tevékenységeit, így például a Microsoft és partnerei közös marketingjét, amely növeli az ügyfelek körében a keresletet és a kínálat ismertségét, valamint olyan új erőforrásokat és eszközöket hoz létre, amelyek még nagyobb összhangot teremtenek a Microsoft üzleti partnereinek világméretű ökoszisztémáján belül.
A 2004-es nemzetközi partnerkonferencia számos új kezdeményezésnek, partneri programnak, technológiának és terméknek jelenti első állomását:
- Nyitó előadásában Allison Watson bejelentette, hogy a Microsoft kibővíti partnerkapcsolatait és a lehetőségek körét: a 2005-ös pénzügyi évben 1,5 milliárd dollárról 1,75 milliárd dollárra emeli a partneri csatornára fordított forrásainak összegét. A beruházás megnövelésének eredményeképpen több dolgozó, több képzés és több támogatás áll majd a partnerek rendelkezésére. Watson azt is bejelentette, hogy a világ különböző részein tevékenykedő összes leányvállalat a Microsoft és partnerei által közösen végzendő, "partneren keresztül történő marketing" céljára fogják fordítani marketing-költségvetésük 35 százalékát.
- Sanjay Parthasarathy, a fejlesztői és platformváltási terület vállalati alelnöke számos, a szoftvergyártó cégeknek szóló új és kibővített üzleti és technikai segítőprogramot mutatott be. A Microsoft immár 20 éves tapasztalattal rendelkezik a független szoftverfejlesztői közösséggel ápolt kapcsolatok terén, és erre alapozva olyan programokat alakított ki, amelyek üzleti életciklusuk kritikus szakaszaiban nyújtanak segítséget a fejlesztőcégeknek, így például az architektúra elkészítése, a tervezés és a fejlesztés folyamán. A következő programokat jelentette be: Royalty Licensing Program (Jogdíjas licencprogram), ISV Buddy Program (Szoftverfejlesztői segítőprogram), MSDN szoftverfejlesztőknek, szoftverfejlesztői közösségi napok, szoftverfejlesztői bemutatók, Microsoft Windows hibajelentési szolgáltatás.
- Allison Watson jelentette be a Channel Builder nevű újdonságot is. Ez egy online eszköz és offline rendezvények kombinációja, amely módot ad a Microsoft partnereinek az együttműködésre és kínálatuk más Microsoft-partnerek körében történő népszerűsítésére. Watson kiemelte a Channel Builder legfontosabb előnyeit: hogy segít a szoftverfejlesztőknek kapcsolatot teremteni a rendszerépítőkkel, a rendszerintegrátorokkal, a disztribútorokkal, a viszonteladókkal és a többi szoftverfejlesztővel, elősegíti értékesítési csatornájuk kiépítését, további árbevétel-szerzési lehetőséget teremt számukra a többi Microsoft-partnerrel való együttműködés révén, továbbá új földrajzi területekre terjeszti ki üzleti tevékenységeik hatókörét.
- Előadása során Kevin Johnson, a nemzetközi értékesítési, szolgáltatási és marketingcsoport alelnöke átadta a Bayshore Solutions nevű Microsoft-partnercégnek a "Winning Customer Award" nevű díjat, elismerve ezzel a Bayshore Solutions kimagasló teljesítményét az olyan partnercentrikus megoldások terén, amelyek képessé teszik a vállalatokat és az embereket lehetőségeik teljes megvalósítására. A Bayshore Solutions innovatív, egyúttal pragmatikus szemlélettel törekszik ügyfelei szükségleteinek kielégítésére, új üzleti lehetőségek elnyerésére. Megosztja velük azokat a külső vizsgálatokból nyert adatokat, amelyek bemutatják a Microsoft Windows platform előnyeit a nyílt forráskódú szoftverekhez képest. A Bayshore Solutions módszerének eredményeképpen az ügyfelek úgy érzik, hogy tényeken alapuló informatikai döntéseket hoznak. Johnson hangsúlyozta, hogy a Microsoft továbbra is biztosítani fogja partnereinek azokat a tényadatokat, amelyekkel megválaszolhatják az ügyfelek körében a Linux kapcsán jelentkező kérdéseket.
- A Microsoft szolgáltatási tevékenységéért felelős vállalati alelnök, Rick Devenuti bejelentette a Microsoft Services Partner Advantage nevű konstrukciót, amely a legújabb a partnerek számára elérhető támogatási lehetőségek sorában. A Microsoft partneri közösségének sajátos szolgáltatási igényeit szem előtt tartva kialakított Microsoft Services Partner Advantage a szükségleteknek megfelelő méretű, egyedi támogatási konstrukciókat biztosít. Ennek keretében közvetlen hozzáférésre nyílik mód a Microsoft eszközeihez és belső erőforrásaihoz, amelyek révén a partnerek hatékonyabban végezhetik a Microsoft termékeire és technológiáira épülő fejlesztési, bevezetési és támogatási tevékenységüket.
Kapcsolódó cikkek
- Kritikus fontosságú Windows-, Office-, Excel-javítások érkeznek
- Megjelent Microsoft Natural Ergonomic Desktop 7000
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Microsoft Update-nek álcázott trójai
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Készül a Google-barát Vista SP1
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Open XML - A felhasználók döntenek dokumentumaik formátumáról
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.