A Nedbank Intel Itanium 2-alapú Unisys ES7000 szerverekre váltott
Az új Itanium-alapú business intelligence megoldás, melyet az Intel, a Unisys, a Microsoft, az EMC és a SAS közösen fejlesztett ki, kiemelkedő skálázhatóságot és teljesítményt nyújt; amely által a Nedbank jelentősen kiterjesztheti business intelligence tevékenységeit az adatközpontok számának növelésével. Így több információ lesz egyszerre analizálható. Az új architektúra lecsökkentette néhány időigényes adatfeldolgozási tevékenység idejét akár két napról néhány órára. Az elkövetkező 5 éven belül akár 45 terrabyte információt lesz képes feldolgozni a rendszer. Az új megoldás analizálási és adatigényes feladatkezelési képességeit a johannesburgi Unisys Center of Excellence-ben értékelték.
Az Intel Itanium 2 processzor alapú Unisys szerverek több mint 2000 dolgozó munkáját segítik majd a Nedcor Retail tevékenységei során. A bank az új megoldást elsősorban a célcsoportok szerinti üzleti folyamatok analizálására, a szolgáltatási színvonal javítására és az üzleti stratégia megfogalmazására használja majd.
A Nedbank Retail részlegében a SAS Business Intelligence 9.1 64-bites megoldását az Intel Itanium 2 processzor-alapú Unisys ES7000 szerverek segítik melyeken Microsoft Windows Server 2003 64-bites Datacenter verzió fut. A megoldás emellett magában foglalja az EMC ClariiON Storage és EMC Software-eket is.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel 10 millió dollárt fektet RFID-be
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Az Intel G31 és P31 három régi lapkakészletet helyettesít
- Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma
- Google-Intel zöld kezdeményezés
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Széndioxid-csökkentés a számítástechnikában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.