Győztest hirdettek az Innovatív oktatás versenyén
Az „Innovatív oktatás versenye” alcímet viselő rendezvény már a negyedik a hasonló céllal megrendezett versenyek sorában, melyeket a Microsoft az Oktatási Minisztérium Sulinet Programirodájával közösen szervezett meg és bonyolított le. A téma - a technológiai fejlődésnek megfelelően - évről évre változott, ám a cél változatlan maradt: a hazai oktatás színvonalának fejlesztése a legkorszerűbb technológiák segítségével.
A háromfordulós versenyre 4-5 diákból és 1-2 tanárból álló 6 fős csapatok nevezhettek. Az első forduló feladata egy digitális eszközökkel megvalósított tanóra tématervének kidolgozása volt, melyet három kategóriában készíthettek el a pályázó csapatok: matematika, természettudomány és humán tantárgyak témakörben. A 300 induló közül 55 csapat került be a középdöntőbe, ahol az elfogadott terv alapján a tanóra gyakorlati megvalósítása volt a cél.
Az 55 középdöntős csapat közül a 6 legjobb jutott be a hét végén lezajlott döntőbe, amely Pilisborosjenőn került megrendezésre. A két fővárosi és négy vidéki csapat a legkülönfélébb témákat dolgozta fel: szerepelt a pályaművek között Mátyás reneszánsz udvarát bemutató anyag, a valószínűségi kísérletek szimulációja, a harmonikus rezgőmozgás kinematikai és dinamikai leírása és a galvánelemek vizsgálata is.
A három napos döntő során a résztvevőknek fel kellett dolgozniuk az elkészített digitális tananyagot a Sulinet Digitális Tudásbázis számára és közzé kellett tenniük azt a www.sdt.sulinet.hu címen. Feladatul kapták továbbá egy teljesen új tananyag összeállítását „A Mikulás” témában. A két fő feladat mellett különböző sportversenyeken és szellemi vetélkedőkön is helytálltak a fiatalok. A döntő résztvevőit a feladatok megvalósításához szükséges külső helyszínekre elnöki limuzin szállította.
A fődíjat - egy városnézéssel egybekötött 5 napos utat Londonba, és belépőt Európa legnagyobb oktatási kiállítására, a BETT Show-ra (http://www.bettshow.co.uk/) - a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium csapata nyerte, amely a galvánelemekről készített bemutató anyagot. Második lett a szegedi Deák Ferenc Gimnázium csapata, „A harmonikus rezgőmozgás kinematikai és dinamikai leírása” című előadásukkal, a harmadik helyezést pedig az egri Neumann János Középiskola és Kollégium érte el „A valószínűség fogalmának előkészítése” témával.
A döntőben résztvevő csapatok több millió forint összértékű hardver és szoftver eszközöket kaptak munkájuk elismeréseként. Az ajándékokat Könczöl Tamás, a Sulinet Programiroda igazgatója és Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója adta át a résztvevőknek.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- MS: IT-vakáció a Balatonon diákoknak
- Microsoft-program a frissdiplomások elhelyezkedésének megkönnyítésére
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- A Microsoft és a Szegedi Tudományegyetem felavatták a "Jövő Tantermét"
- Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!