Megerősítette menedzsmentjét az ABESSE

forrás Prim Online, 2005. március 22. 13:13
Az ABESSE Informatikai Tanácsadó Rt. közgyűlése, egyhangú szavazással Rónai Balázst választotta társaság vezérigazgatójává. A társaság korábbi vezérigazgatója Szíva Miklós, mint cégvezető, és mint a vezérigazgató általános helyettese továbbra is az ABESSE menedzsmentjét erősíti. Az új vezérigazgató megbízatása 2010-ig szól.
Az ABESSE indulása óta jelentős eredményeket tudhat magáénak. A Microsoft Arany Fokozatú Partner címét már harmadszor érdemelte ki. Az ABESSE a NetIQ és a JalaSoft magyarországi támogató központja, valamint a K2.net 2003 Workflow termék képviselője. A 2004-es évben úgy sikerült megdupláznia szolgáltatási bevételeit, hogy ezzel párhuzamosan ügyfelei elégedettségét is növelte. A menedzsment megerősítésére azért volt szükség, hogy a cég megtarthassa lendületét, és tovább növelje nyereségességét.

Az ambiciózus tervekhez az ABESSE nagyon jó alapokkal rendelkezik. A társaság tevékenységét olyan recessziós időszakban kezdete és szilárdította meg, amikor mások jelentős elbocsátásokra és leépítésekre kényszerültek. A cég anyagi helyzete stabil, amelyet a tulajdonosi háttéren felül az indulásától kezdve nyereséges működés is biztosít. Az ABESSE hozzáértését az elmúlt két évben több mint 50 sikeres projekt jelzi.

Rónai Balázs legfontosabb feladatait az alábbiakban foglalta össze:

Ügyfél- és partnerkapcsolat erősítése. Bevételeinkben a partnereken keresztül és a közvetlenül érkező bevételek is jelentős szerepet játszanak. Fontosnak tartom, hogy továbbra is kiszámítható és hozzáértő partnerként tekintsenek ránk mind ügyfeleink, mind üzleti partnereink.

A növekedés menedzsmentje.
A siker érdekében tudatosan készülünk a növekedésre, hogy az senkit ne érjen felkészületlenül. Ez a tervezésen felül elsősorban a szükséges változások munkatársak felé történő kommunikációját és részben belső folyamataink erősítését jelenti.

Fókuszálás. Az ABESSE fókuszált cég és fókuszterületein (nagyvállalati üzleti folyamat automatizáció és üzemeltethetőségi tanácsadás) meghatározó szerepet tölt be. Ezt a fókuszt és vezető szerepet nem akarjuk elveszíteni, ügyfeleink és partnereink kiszolgálásának folyamatos javítása érdekében viszont a használt módszerek és eszközök körét folyamatosan felülvizsgáljuk, illetve bővítjük.

Kulcsszavak: Abesse +céginfo CIO

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36