Graphi-sztori: Egy magyar mini-multi története
Van azonban másik megközelítés is. Létezik szemlélet, amiben a kockázat nem fölösleges teher, ahol az álmokat nem nyeli el a jó autó – nagy ház – arany hitelkártya alkotta sajátos Bermuda-háromszög. Amiben a szereplők szótárából hiányoznak a „hogy jövök én ahhoz” típusú mondatok, és hisznek abban, hogy amit tudnak, amit teremtenek, valódi érték, és aminek ára, piaca is van. Létezik szemlélet, ahol a farvizeken evezni nem erény, és nem az a legügyesebb, aki a legtöbbet húzza ki valamilyen állami vagy céges zsebből. Nem mindenki gondolja úgy, hogy egy multi beszállítójának lenni a legtöbb, amiről egy magyar vállalkozás álmodhat.
Bojár Gábornak és cégének, a Graphisoftnak, ha van titka, talán éppen ez. Hiányzott belőle, belőlük az a szervilis, „jobb ma egy veréb” mentalitás, amely a hazai vállalkozásoknak oly gyakran béklyója. Tempóztak előre, tudták, hogy tudnak úszni, és nem fordultak vissza, amikor elhagyták a védett öblöket. Át is evickéltek az óceán túlpartjára. Épp ezért, ha bárki, aki olvassa a HVG Kiadó nemrég megjelent kötetét, csak annyit tanul meg a – mellesleg szórakoztató, jó stílusban megírt, szellemes – történetből, hogy csupán rajtunk múlik, hol húzzuk meg saját magunk határait, már messzebb jutott, mint mindazok, akikről az ajánló elején említett rossz példák születtek.
Kapcsolódó cikkek
- Graphisoft: 50 százalékkal nőtt a nettó nyereség
- A Nemetscheké a Graphisoft
- Graphisoft: Már csak egy hét…
- Graphisoft Park: a vártnál kedvezőbb működés
- Nemetschek: PSZÁF jóváhagyás a Graphisoft-felvásárláshoz
- Graphisoft: változás az igazgatótanácsban
- Nemetschek vételi ajánlat a Graphisoft részvényeire
- Graphisoft, I. félév: 3,906 millió euró nettó profit
- IT- és Ingatfejlesztő cégre vált szét a Graphisoft
- A szétválás részletei a Graphisoft közgyűlésén
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.