A Telefónica első féléve: negyedével emelkedett a profit

MTI Sajtóadatbank, 2005. július 29. 09:00
A spanyol Telefónica távközlési vállalat az előrejelzéseket felülmúló, 25 százalékos nyereségnövekedésről számolt be az első félévről csütörtökön. Latin-Amerikai mobilüzletága bevételének köszönhetően növekedése maga mögé utasította szektortársait.
A világ spanyolajkú lakosságát kiszolgáló legnagyobb távközlési vállalat adózott eredménye 1,84 milliárd euró lett az első félévben, szemben az elemzők 1,65 milliárdos előrejelzési átlagával. A tavalyi első félévben 1,46 milliárd euró volt az adózott eredmény. A féléves bevétel, szintén a várakozásokat felülmúlva, 20 százalékkal 17,36 milliárd euróra emelkedett 14,47 milliárdhoz képest, mégpedig a második negyedévben már gyorsuló ütemben, és főként a Telefónica Moviles mobilszolgáltató leányvállalatnak köszönhetően, amelynek a bevétele a második negyedévben 50 százalékkal 4,08 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 2,72 milliárdhoz képest, főleg a további latin-amerikai terjeszkedésnek köszönhetően.

A nagyságra második európai átfogó távközlési szolgáltató, a France Télécom 4,5 százalékos félévi profitnövekedést jelentett korábban csütörtökön.

A Telefónica Moviles nem hajszolja a harmadik generációs szolgáltatás terjesztését, vezetői úgy vélik, hogy okosan megtakarított minden pénz, amelyet nem költenek erre.

A Telefónica üzemi eredménye 15 százalékkal, 6,62 milliárd euróra emelkedett, a szakértők előzőleg 6,57 milliárdot jósoltak.

Az ügyfelek száma 40 százalékkal, 145 millióra emelkedett a BellSouth tíz latin-amerikai mobilszolgáltató leányvállalata és a Cesky Telecom cseh vezetékes szolgáltató megvásárlása miatt. A félév végén négymillió ADSL szélessávú internetes előfizetővel rendelkezett a társaság Spanyolországban, Dél-Amerikában és Csehországban.

A Telefónica júniusban zárta a Cesky Telecom 51,1 százalékának megvételét a cseh kormánytól 2,75 milliárd euróért, és a kisebbségi részvényeseknek is ajánlatot kell tennie. A vétellel a Telefónica a cseh mobilpiac legnagyobb szereplője is lett, 44 százalékos piaci
résszel. A pályázatból korábban kizárták a France Télécomot, mert a kisrészvényeseknek a privatizációs árnál eleve kevesebbet akart ajánlani.

A piaci értékre harmadik távközlési vállalat a világon, a Telefónica tavaly 2,877 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 30,6 százalékkal többet a 2003-as 2,2 milliárdnál. Az üzemi eredmény 14,3 százalékkal 7,24 milliárd euróra nőtt 6,33 milliárdról. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 4,9 százalékkal 13,22 milliárd euróra gyarapodott 12,6 milliárdról. A forgalom 6,8 százalékkal 30,32 milliárd euróra emelkedett 28,4 milliárdról.

A cég azon kevesek közé tartozik, amelyeknek a vezetékes szolgáltatásban is sikerei vannak: az üzemeltett vezetékes vonalak számát év végére 5,2 százalékkal, 43,25 millióra növelték a 2003. végi 41,19 millióról. Spanyolországban 3,8 százalékkal, 19,84 millióra, külföldön 6,3 százalékkal, 23,41 millióra növelték a vonalak számát.

A mobilszolgáltatás ügyfeleinek száma év végén 74,44 millió volt világszerte, 43,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban, főleg a folytatódó latin-amerikai terjeszkedés nyomán. Odahaza 3,5 százalékkal 18,98 millióra csökkent a mobilügyfelek száma, külföldön 72,3 százalékkal 55,47 millióra nőtt.

Az ügyfelek teljes száma, beleértve a fizetős tévé- és a kábeltévé-szolgáltatások ügyfeleit is világszerte, 26,5 százalékkal, 118,1 millióra nőtt 93,35 millióról.
Kulcsszavak: +mérleg Telefónica

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Új készülékeket mutat be a FreeDee az Ipar Napjain

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 11:16

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55