A Baltikum első WCDMA 3G hálózatát a Nokia építi

Kovács Attila, 2005. augusztus 16. 12:01
A Nokia és a Latvijas Mobilais Telefons (Lett Mobiltelefon, LMP) WCDMA 3G hálózati berendezések szállításáról szóló megállapodást írt alá.
Ezzel a Nokia továbbra is megőrzi az LMT mobilhálózatának fejlesztésében hosszú évek óta betöltött szerepét. A fejlesztés Lettország, egyben a balti országok első kereskedelmi CDMA 3G hálózatát eredményezi. A kezdőszolgáltatás már működik, és az LMT hamarosan olyan kereskedelmi 3G szolgáltatásokat is kínálhat, mint a videohívás és a videomegosztás.

A Nokia rendszere jelenleg a lett főváros, Riga területén működik, 2006 elején pedig a külvárosokra és azon túl is kiterjesztik. A Nokia már telepítette a kezdeti szakasz berendezéseit, a hálózat továbbfejlesztéséhez szükséges eszközök pedig folyamatosan érkeznek.

A megállapodás alapján a Nokia teljes körű 3G WCDMA infrastruktúrát, többek között WCDMA bázisállomásokat, rádióhálózat-kezelőket, valamint a 3GPP 4. kiadásán alapuló Nokia MSC szerverrendszert is magába foglaló áramkör- és csomagkapcsolt hálózati berendezéseket szállít és telepít. A Nokia emellett biztosítja a Nokia NetActet is tartalmazó, 3G-hez nyújtott működéstámogatási rendszerét, és a szolgáltatóval 3G karbantartási megállapodást is kötött.

A régióban utat mutatva, az LMT elsőként vezeti be a következő generációs szolgáltatásokat.
Kulcsszavak: UMTS Nokia WCDMA

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32