Alerant éves konferencia: BEA Systems technológiai és termékújdonságok
A konferencia szakmai előadásai olyan átfogó és aktuális kérdésekkel foglalkoztak, mint a rugalmas, a gyorsan változó igényekre megfelelő megoldást adó informatikai infrastruktúra kialakítása, integráció heterogén környezetben, valamint a speciális iparági kihívások.
Marian Grala, a BEA Systems Ausztriáért és Kelet-Európáért felelős igazgatója előadásában elmondta, mára bizonyossá vált, hogy a szolgáltatásorientált architektúrák kialakítása jelenti a megoldást a vállalatok számára. A SOA-rendszerek bevezetése érdekében a megfelelő eszközök és technológiák létrehozása mellett a BEA átfogó módszertant nyújt és jelentős SOA-szakértelmet munkatársai, illetve partnerei révén.
Mikulas Strelecky, a BEA Systems vezető rendszermérnöke és Ertner Iván Péter, az Alerant vezető technológusa a BEA új termékvonaláról, az AquaLogicról beszélt, mely teljes körű szolgáltatás-infrastruktúrát biztosít szolgáltatásorientált architektúrák kifejlesztéséhez, telepítéséhez, kezeléséhez és üzemeltetéséhez. A SOA-rendszerek kialakításához már eddig is rendelkezésre álltak megfelelő eszközök, így az alapinfrastrutkúra (WebLogic Server), szabványok, tervezési metodológia és fejlesztési keretrendszerek (WebLogic Workshop, Apache Beehive), nem létezett viszont olyan egységes eszközkészlet, mely a szolgáltatások kialakításával, kezelésével foglalkozott volna. Hiánypótló tehát az AquaLogic termékcsalád, mellyel a létrehozott szolgáltatások regisztrációja, életcikluskezelése, menedzsmentje (monitoring, naplózás, jogosultságkezelés) egységessé és áttekinthetővé válik; biztosítja, hogy azok homogén és heterogén környezetben egyaránt jól működjenek. Az AquaLogic eszközeivel kialakított intelligens szolgáltatások ezen kívül rugalmasan teljesítik az üzleti logika elvárásait (például a tartalomfüggő üzenetközetítést).
A szolgáltatásorientált architektúrák kialakításához szükséges alapinfrastruktúrát a BEA WebLogic Serverének új, 9.0-ás verziója biztosítja. Németh László, az Alerant Rt. technológiai igazgatója a szerver fejlesztőknek és üzemeltetőknek szóló újdonságairól beszélt. A hatékony fejlesztést segíti elő a több programozási modell, illetve a meglévő és friss szabványok támogatása, a nagy teljesítményű XML-feldolgozás, valamint a plug-in rendszerű security framework. Az üzemeltetés és menedzsment számára jelent segítséget a professzionális adminisztrációs konzol, az új diagnosztikai szolgáltatás, valamint a telepítési folyamatok teljes biztonsága.
Napjaink egyik legégetőbb informatikai kérdése a speciális iparági megoldások létrehozása. Darmai Gábor, az Alerant vezető technológusa a BEA iparágaknak szóló, többszintű megoldásmintáiról beszélt előadásában. A BEA egyrészt egy olyan szolgáltatásorientált architektúrát nyújt, mellyel az üzleti folyamatok jól elkülöníthetőkké és menedzselhetővé válnak, másrészt rugalmasan felhasználható komponensgyűjteményt (pl. Customer Self-Service Accelerator Kit), végül speciálisan egy-egy iparágnak szóló eszközöket. Ez utóbbi közé tartozik a távközlés számára készített WebLogic Communications Platform, mellyel egyszerűen, szabadon variálva hozhatunk létre összetett kommunikációs szolgáltatásokat.
Az előadáshoz kapcsolódva, a telekommunikációs szolgáltatások fejlesztésében szerzett tapasztalatairól beszélt Iváncsics Pál, a T-Mobile Magyarország IT-alkalmazásfejlesztési igazgatója, megerősítve a nap folyamán elhangzottakat. Előadásában szólt a távközlés előtt álló jelenlegi és várható kihívásokról, a mobil szolgáltatások és az informatika egyre növekvő konvergenciájáról.
Az esemény záró szekciójában Kalapos Viktor, a HP Magyarország szoftver tanácsadója a BEA WebLogic-ban futó alkalmazások magas szintű monitorozozási és menedzselési lehetőségeit ismertette.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Emberközpontú üzleti rendszerek dinamikus informatikai környezetben
- Eseményvezérelt SOA
- Fiókirodát nyit Budapesten a BEA Systems
- Java EE 5 kompatibilis alkalmazásszerver a BEA-tól
- Web 2.0 termékek a BEA Systemstől
- Szabványok a szolgáltatásorientált fejlesztésért
- Stratégiai szövetséget kötött a CA és a BEA Systems
- Virtualizáció SUSE Linuxon SAP alkalmazásokhoz
- Sikeres tavalyi év, emelkedő SOA-bevételek a BEA Systemsnél
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.