A HP versenytársainál nagyobb mértékben növelte globális szerverértékesítési árbevételét
Az IDC jelentésének további fontos megállapításai:
Az IBM-et és a Sunt egyaránt megelőzve, összesített UNIX-árbevétel szempontjából a HP lett a piac első számú szállítója. Mind a linuxos szerverek összesített árbevétele, mind pedig eladott darabszáma alapján a HP végzett az élen, az x86-alapú Linux oprendszeres szerverek árbevételét vizsgálva megőrizte, volumenét tekintve pedig visszaszerezte első helyét.
A vállalatnak a Windows szerverek piacán is sikerült megőriznie forgalom és eladott darabszám szerinti első helyét – 2004 és 2005 harmadik negyedéve között az árbevételt tekintve jobban teljesített a piaci átlagnál. A HP-nak sikerült részesedést elhódítania az IBM-től és a Delltől is. E cégeknek zsugorodott az árbevétel alapján számított piacrésze.
Az Itanium 2-alapú HP Integrity szerverek eladott darabszám és forgalom szempontjából egyaránt első helyen állnak a globális piacon, míg az EPIC szerverekből származó árbevétel 74,6 százalékkal nőtt a 2005 harmadik negyedévét megelőző 12 hónapban.
Az x86-os szerverek piacán eladott darabszámot illetve elért árbevételt tekintve is megint a HP volt az első. Árbevétele gyorsabban nőtt a piaci átlagnál, és piaci részesedést hódított el az IBM-től és a Delltől. A HP ProLiant szervercsalád(2) immár 37. negyedéve őrzi piaci részesedés szerinti első helyét ebben a szegmensben.
Az x86-64 alapú szerverek piacán a HP – eladott darabszám és árbevétel szerint is – őrzi első helyét. A ProLiant szervercsalád modelljeiből 24-szer annyit vásároltak, mint a Sun megfelelő modelljeiből. Az AMD Opteron™-alapú szerverek gyorsan bővülő szegmensében a HP az értékesítési volument és az árbevételt tekintve is több mint kétszer akkora növekedést produkált, mint a következő legnagyobb szállító.
Magyarországon a HP a piacét meghaladó mértékben nőtt ezen a területen. Mindenképpen említésre méltó, hogy a HP megtöbbszörözte az x86-64 processzorarchitektúrára épülő szerverek eladásait, köszönhetően az AMD Opteron processzorokkal szerelt modellek különösen jó szereplésének. Külön említést érdemel a Opteron-alapú ProLiant DL585 szerver, amely Intel Xeon-alapú vetélytársait megelőzve az utóbbi időszakban immár hazánk legnépszerűbb négy utas szerverévé vált.
Kapcsolódó cikkek
- A HP felvásárolja az SPI Dynamics-ot
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
- A HP kiválóan teljesített
- HP adattárház-alapú megoldás a MAVIR-nál
- Új HP üzleti szerver Intel C2D processzorokkal
- Új kereskedői csapat a HP-nál
- 8 milliárd dolláros részvény-visszavásárlás a HP-nál
- A HP a világ piacvezető pengeszerver-szállítója
- APC Blade Ready program: Két új partner
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.