BT mobiltévé hagyományos készülékeken

Milkovits Gábor, 2006. január 14. 10:01
A British Telecom mobilágazata hamarosan olyan mobiltelefonos televíziós szolgáltatásba kezd, amely a 3G készülékeknél olcsóbb telefonokról, a hagyományos hálózatokon is elérhető lesz.
A BT Movio elnevezésű új szolgáltatáshoz a tervek szerint olyan új készülékekre lesz szükség, amelyek körülbelül 25%-kal olcsóbbak az átlagos harmadik generációs mobiloknál, maga a szolgáltatás pedig havonta 8 fontba (kb. 3000 Ft) kerül majd. A tesztelés során az abba bevont felhasználók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy igénybe venné a BT mobiltévét, harmaduk pedig ehhez hajlandó lenne szolgáltatót is váltani.

A BT Movio keretében olyan csatornák lesznek elérhetők, mint például a Sky vagy az ITV, ezen kívül pedig mintegy 50 rádióállomás közül is választhatnak majd a felhasználók. A startra a BT tervei szerint még az idén sor kerül.

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 7. 17:19

Free File Unlocker 5.16

Az egyszerűen használható Free File Unlocker alkalmazás segítségével a felhasználók feloldhatják, átnevezhetik vagy törölhetik azokat a fájlokat, amelyek törlésénél problémák merültek fel (zárolt, nem olvasható fájl, hozzáférés megtagadva stb.)

2024. május 7. 17:14

Simple MP3 Cutter Joiner Editor 4.3

A remek, ingyenesen használható MP3 szerkesztő programmal lehet darabolni, egyesíteni, keverni, hangeffektusokkal különlegesebbé tenni zenei állományainkat. Nem csak MP3-at, hanem több mint 15 egyéb hangformátumot is képes kezelni.

2024. május 7. 17:05

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36