Hackerek lehallgatták a görög miniszterelnök mobilját

Genda Csongor Zoltán, 2006. február 6. 18:19
Ismeretlen hackerek feltörték a görög Vodafone-Panafon mobilszolgáltató számítógépes rendszerét, és egy kémszoftvert installáltak fel a központi szerverre, amelynek feladata különböző magas rangú politikus és üzletember telefonbeszélgetéseinek a lehallgatása volt - tudatta egy sajtótájékoztatón Theodoros Roussopoulos, görög kormányszóvivő.
A közleményből kiderült, hogy az ország miniszterelnöke, Costas Caramanlis telefonját is lehallgatták az elkövetők, ám a politikai szférából a megfigyeltek között voltak még a védelmi-, külügy- valamint belügyminiszterek is. A számos magas beosztású személyen kívül azonban a hackerek áldozatául esett még több tucat az arab országokból származó üzletember és néhány újságíró is. A szakemberek úgy vélik, hogy a lehallgatások 2004 júliusától egészen 2005 márciusáig folytak, amikor is több ügyfél panaszait követően a szolgáltató technikusai átvizsgálták a rendszert, és rábukkantak a szerverre telepített kémprogramra.

A helyi Elefterotypia napilap beszámolt a nyomozás azon részleteiről, miszerint a rendőrség emberei rábukkantak Athén központjában, egy az amerikai nagykövetség közelében lévő lakásban 14 mobilra, amelyekre feltehetőleg a kémszoftver továbbította a lehallgatott személyek beszélgetéseit. A görög kormányszóvivő elmondta még, hogy egyelőre nem derült fény a tettesek kilétére. Az ügy kirobbanása után számos találgatás látott napvilágot, melyek némelyike szerint a CIA áll az akció mögött, mások viszont úgy vélik, hogy valamely titkosszolgálat kémkedett a magas rangú személyek után.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36