Harmadik dimenzió - Bojár Gábor befektetett Rátai Dániel cégébe
MTI Sajtóadatbank, 2006. február 22. 09:18
Tulajdonrészt szerzett Bojár Gábor, a Graphisoft egyik alapítója és
tulajdonosa a Rátai Dániel nevéhez fűződő 3D for All Kft-ben.
Az üzletember 23 százalék tulajdonrészt szerzett egy szellemi apport és készpénz kombinációval abban a cégben, amelyik a fiatalember találmánya révén a közönséges személyi számítógépet három dimenzióssá képes átalakítani. A társaság fennmaradó tulajdonrésze a Rátai család kezében van.
Bojár Gábor a befektetéssel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: összesen 5 millió forintot fektetett a cégbe. Az összegből 900 ezer forinttal megemelték a kft. eddig 3 millió forintos alaptőkéjét, míg a fennmaradó részt elkülönítették kutatási és egyéb célokra.
A céget, illetve a találmányt Bojár Gábor nemcsak pénzzel segíti, hanem rendelkezésre bocsátja eddigi széles körű üzleti, illetve szellemi termékmenedzselési tapasztalatait, valamint emberi kapcsolati tőkéjét is.
Az új társtulajdonos elmondta: alapvetően nem az üzlet érdekében, hanem személyes elkötelezettsége miatt vállalt szerepet a cégben. Mindezt alátámasztja az is, hogy idejének már most is egyharmadát tölti a vállalkozás menedzselésével.
Bojár Gábor a tervekről elmondta: azt reméli, hogy az év végén már terméket tudnak adni a vevőjelöltek kezébe. Hozzátette: a találmányt elsősorban az oktatásban és a vegyészetben, valamint a biotechnológiában, például molekulatervezésben kívánják hasznosítani.
Az üzletember elmondta azt is, hogy ez a befektetés és találkozás egyben egy csapatépítés kezdetét is jelenti. A cél az, hogy minél több tehetséges és ambiciózus fiatal csatlakozzon hozzájuk.
Rátai Dániel 2005 májusában nyert hat első díjat az Arizona fővárosában, Phoenixben megrendezett 56., a 21 éven aluli tudósok "olimpiáján", az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) világversenyén.
Rátai Dániel találmánya révén 25-30 ezer forintért háromdimenziós készülékké, s egyben érintőképernyős PC-vé alakítható át egy közönséges személyi számítógép.
A találmány nem csupán háromdimenziós megjelenítésre, hanem játékok új generációjának létrehozására, a legkülönbözőbb tervező, modellező, animációs, képességfejlesztő és egyéb műveletek 3D végzésére is alkalmas, s ezt érzékeltetendő a polihisztor Leonardo nevét viseli.

Kapcsolódó cikkek
- Új vezetők irányítják a magyar Avnetet
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- EDS: változás a kommunikációban
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- T-Online: PR-menedzseri kinevezés
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- MTA és T-Mobile: újabb mobiltársadalom-kutatási kötet
- Új ügyvezető az EMC Magyarországnál
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49