SAP bevezetés a Magyar Telekom Csoportnál

forrás Prim Online, 2006. március 9. 12:36
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy 2006. március 7-én a Magyar Telekom Csoport új, egységesített és harmonizált folyamatokat támogató ERP rendszerének bevezetésére vonatkozó szerződést írtak alá.
A szerződés értelmében a Magyar Telekom meglévő SAP integrált vállalatirányítási rendszerét új, SAP ECC 5.0 verzió számú rendszerre cserélik, valamint kiterjesztik a Magyar Telekom Nyrt. kilenc leányvállalatára és a március 1-jén a Magyar Telekomba beolvadt T-Mobile Magyarországra is. A szerződés nagyságrendje és mérete az év legnagyobb magyarországi ERP rendszerintegrációs beruházásává teszi a projektet.

A Magyar Telekom Rt. 2005. november 7-i rendkívüli közgyűlése döntést hozott arról, hogy a csoport hatékonyabb működése és a szinergiahatások kiaknázása céljából a T-Mobile Magyarország Rt. és a Magyar Telekom Rt. egyesül. Az egyesülés következményeként szükségessé vált az üzleti folyamatok, informatikai rendszerek, szabályzatok további egységesítése a Magyar Telekom Csoporton belül. A meghívásos pályázaton résztvevő vállalatok ajánlatainak kiértékelése azt az eredményt hozta, hogy a pályázó cégek közül az SAP Hungary Kft. rendelkezik elvárt szintű tapasztalattal és megfelelő szakembergárdával az SAP rendszer és a kapcsolódó folyamatok átalakítására oly módon, hogy az képes legyen 2007. január 1-től az egyesülés utáni Magyar Telekom Nyrt. folyamatainak támogatására. Így tehát a Magyar Telekom Nyrt. az SAP Hungary Kft.-t bízta meg a pályázatban kiírt feladatok megvalósításával.

A back- office folyamatok és a kapcsolódó informatikai rendszerek egységesítésével a Magyar Telekom Rt. célja a számviteli- pénzügyi területen a hatékonyság növelése céljából az ún. „shared-service” koncepció elvének továbbfejlesztése, valamint a T-Mobile Magyarország korábbi vállalatirányítási rendszerének cseréje. A teljes körű folyamatfelmérést és a BPR-t (Business Process Reengineering, az üzleti folyamatok újraszervezése) követően a projekt kiterjed a beérkező számlákkal kapcsolatos tevékenységek teljes körű kezelésére, az adózási és a treasury folyamatokra, az utalásokra, a házipénztár kezelésére, a beruházások menedzselésére, a kontrolling, a beszerzési, a készletvezetési folyamatokra és funkciókra, az értékesítés és a nem alaptevékenységhez kapcsolódó számlázási tevékenység támogatására, a humán tőke menedzsmentre, a beszállítói kapcsolatok kezelésére, az elektronikus beszerzési folyamatokra, valamint interface kapcsolatok kialakítására a meglévő szigetrendszerekkel. A projekt kivitelezése során az SAP Hungary-nak különös hangsúlyt kell fektetnie a folyamatok a Sarbanes- Oxley törvényeknek való megfelelősségének biztosítására.

Kulcsszavak: Magyar Telekom SAP SAP-hu ERP

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55