Véget ért a III. Simonyi Konferencia
forrás Prim Online, 2006. április 21. 14:08
A Budapesten tartott konferencia megnyitóján dr. Péceli Gábor, a
konferencia fővédnöke, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar
dékánja köszöntötte a konferencia résztvevőit, beszédében elismerően
szólt a Simonyi Károly Szakkollégium Műegyetemen betöltött szerepéről.
A dékán urat követően a konferencia főtámogatója, az Evosoft részéről
Nagy Péter tartott beszédet, majd Mezei Tamás, a Szakkollégium elnöke
nyitotta meg a rendezvényt.
A konferencia résztvevői megismerkedhettek a szoftverfejlesztéssel kapcsolatos minőségbiztosítási kérdésekkel (Török Péter, Evosoft), a differenciálegyenletek gyakorlati felhasználásával (Csikja Rudolf, Simonyi), a digitális televíziózás és rádiózás jövőjével (Csikós Tamás, illetve Krüpl Zsolt, Simonyi). Az állófogadás után a várva-várt IWIW-es előadásra (Lécz Balázs és Pengő József, Virgo Systems) teljesen megtelt az előadóterem, a lelkes résztvevők pedig számos kérdést tettek fel a fejlesztőknek. A konvergens hálózatokról (Kurtz János, Nokia) és nagyfelbontású videotechnikáról (Széchy Tamás, Leonardo SNS) szóló előadások után a már hagyományosnak nevezhető tombolasorsolás következett. A Meyer Sound akusztikai bemutatója sajnos technikai okok miatt elmaradt, az értékelőlapok tanulsága szerint azonban a többi színvonalas előadás kárpótolta a résztvevőket. A Szakkollégium stúdiótechnikával foglalkozó részlege, a Budavári Schönherz Stúdió az előadásokat élőben közvetítette az Interneten.
A Szakkollégium célja, hogy összegyűjtse a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának szakmájuk iránt kiemelten érdeklődő hallgatóit, és lehetőséget nyújtson mind számukra, mind mások számára az egyetemi képzést kiegészítő, magasabb szintű ismeretek megszerzésére. Fontosnak tartják a szakmai fejlődésen kívül minden olyan képesség megszerzését is, amely mind a karrierben, mind a civil életben való helytállást biztosíthatja: szándékuk szakmai elitet nevelni.
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Simonyi Károly Szakkollégiuma által rendezett III. Simonyi Konferencia előadásainak videoanyagai és prezentációi a következő címen érhetők el: http://simonyi.sch.bme.hu/konferencia

Kapcsolódó cikkek
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Systems' Day konferencia - először
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49